Szeptember 30-án Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyugtalanító információkat tett közzé a zaporizzsjai erőműről. „Az orosz tüzérségi támadások miatt az erőművet lekapcsolták az elektromos hálózatról. Dízelgenerátorok működtetik. Ez vészhelyzet. A generátorok és maga az erőmű nincsenek erre tervezve, és soha nem működtek ilyen sokáig ebben az üzemmódban. Már vannak információink arról, hogy az egyik generátor meghibásodott” – figyelmeztetett Zelenszkij.
Az ukrán elnök szándékosságra gyanakodott, azaz hogy az oroszok bombázással megakadályozzák az erőműhöz vezető vezetékek helyreállítását és a biztonság helyreállítását.
„Ez mindenkire veszélyt jelent,
egyetlen terrorista sem engedné meg magának, hogy azt tegye egy atomerőművel, amit Oroszország most tesz. Fontos, hogy a világ ne maradjon csendben”
– írta.
A Zaporizzsjei Atomerőmű Európa legnagyobb atomerőműve. A létesítményt 2022 március elején rohanták le. Több mint három éve orosz katonák és az orosz állami tulajdonú Roszatom vállalat alkalmazottai állomásoznak ott.
A ZNPP az orosz offenzíva óta már egy tucat alkalommal vesztette el a külső áramellátását, legutóbb az erőműtől mintegy 1,5 kilométerre zajló katonai tevékenység miatt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a minap közölte, hogy megnyugtatásul közölte, hogy veszélyhelyzeti dízelgenerátorok megkezdték működésüket, így biztosítva az erőmű további áramellátását, ami szükséges a biztonsági rendszerek üzemeltetéséhez, a hat reaktor, valamint a kiégett fűtőelemek hűtéséhez. A ZNPP jelenleg nyolc ilyen dízelgenerátort üzemeltet, további kilenc készenléti állapotban és három karbantartás alatt van.
A NAÜ azt is közölte, hogy
a ZNPP már három éve hideg leállítási állapotban van, nincs láncreakció.
Ám törvényszerű, hogy így is komoly hő keletkezik, ám ennek kezelése megoldott. Az üzemanyag radioaktívanyag-tartalma az idő előrehaladtával folyamatosan csökken, azonban a külső áramellátás helyreállítása elengedhetetlen a nukleáris üzemanyag hosszabb távon biztosított épsége érdekében.
A NAÜ szakértői szerint a dízelgenerátorok üzemeltetéséhez több mint 10 napos üzemanyag-készlet áll rendelkezésre, és annak rendszeres külső pótlása folyamatos.
Más kérdés, hogy ha ezek meghibásodnának, ukrán források szerint fennáll a veszélye annak, hogy a hat reaktorban lévő nukleáris üzemanyag hetek alatt ellenőrizetlenül felmelegszik, ami reaktorolvadáshoz vezet.
Ennek a forgatókönyvnek egy felgyorsult változata játszódott le 2011-ben Fukusimában. Japánt egy 9,0-es erősségű földrengés rázta meg, és a telephelyen lévő forró reaktorok automatikusan leálltak. A vészhelyzeti generátorok továbbra is hűtővizet pumpáltak a reaktor köré, de ezeket egy percekkel később bekövetkezett cunami gyakorlatilag kiütötte. Az erőmű három nukleáris zónája három napon belül leolvadt és több mint 100 ezer embert kellett evakuálni.
Az atomerőmű közben arról tájékoztatott, hogy rendelkezik a sérült 750 kV-os vezeték és a május eleje óta lekapcsolt tartalék 330 kV-os vezeték javításához szükséges személyzettel és alkatrészekkel, ugyanakkor
a folyamatos katonai tevékenység miatt a javítást eddig nem tudták végrehajtani.
Atomenergetikai szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy belátható időn belül valamilyen katasztrófa fog történni, ám a tartalék áramellátás mindenképpen egy átmeneti megoldás és bizony a dízel-üzemanyagot csak folyamatos szállítással lehet biztosítani.
Az oroszoknak azért van tervük
Ukrán médiajelentések szerint október 6-án robbanássorozat történt a Zaporizzsjei Atomerőmű környezetében. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) csapata több lehulló lövedéket észlelt, amelyek közül kettő körülbelül egy kilométerre csapódott be a létesítménytől.
Mariupol polgármesterének egykori tanácsadója és a Megszállást Tanulmányozó Központ vezetője is az oroszok tervezett provokációjára figyelmeztet.
Moszkva épp egy nukleáris fenyegetés forgatókönyvét készíti elő
– magyarázta Petro Andrjuscsenko a Kanal 24-nek.
A megszállt létesítmény vezetősége azzal közben vádolja Ukrajnát, hogy „szisztematikus támadásokat követnek el a generátor üzemanyagtartályai ellen”.
Az ukránok szerint ezek mind hazugságok, sőt, az ellenkezője történik:
„Maguk az oroszok indítottak ismét tüzérségi tüzet az erőmű közvetlen szomszédságában lévő területről. Mindez az erőmű reintegrációjának utolsó szakaszába való átmenetet jelzi – azt a pillanatot, amikor az oroszok újabb provokációt hajtanak végre valódi nukleáris fenyegetéssel, és azt felhasználva átállítják az erőművet az orosz energiarendszerre.” – állítja a központ vezetője, hozzátéve, hogy ha akarták volna, már kijavították volna és biztosították volna az áramellátást, ahogy az korábban is történt.
Ám, hogy nem sietnek annyira az épp azért lehet, hogy igazolják az orosz energiahálózathoz való csatlakoztatás indokoltságát.
Szerinte Oroszország titkos tervét megerősíti az is, hogy a megszállt Zaporizzsjai megye területén sorozatos problémák vannak az áramellátással a melitopoli alállomásokon végzett műszaki munkálatok miatt.
„Sajnos egyelőre minden az orosz terv szerint halad – végül azt fogjuk látni, hogy az erőművet végül annektálják, és ténylegesen áthelyezik az orosz energiarendszerbe” – összegzi a helyzetet Úgy véli, hogy Ukrajna számára az egyetlen megoldás az lenne, ha lerombolnák az alállomást Melitopolban, és akkor az oroszoknak technikailag nem lenne hová csatlakozniuk. „Az alállomás cseréje elég hosszú idő, az oroszok ma még nem állnak készen erre” – véli Andrjuscsenko.
Jan Vande Putte, a Greenpeace nukleáris szakértője a Kyiv Independentnek szintén azt nyilatkozta, hogy Oroszország „órák alatt” megjavíthaná a vezetéket – feltéve ha akarná.
„De ezt nem teszik. Ők teremtették a válságot, és politikai stratégiaként akarják kezelni. Ez egy nagyon precíz szabotázs” – mondta Vande Putte. Bár a ZNPP „nem fog holnap felrobbanni”, a helyzet hosszú távon komoly – teszi hozzá.
Zelenszkij hasonló véleményt fogalmazott meg, amikor október 1-jei közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy „Oroszország szándékosan teremti meg a sugárzási incidensek veszélyét, sajnos kihasználva a NAÜ és igazgatója, Rafael Grossi gyenge pozícióját, valamint a globális figyelem elterelését”.
A Greenpeace Ukraine szeptember 27-én közzétett egy jelentést, amely műholdképeket és a Roszatom jelentéseit felhasználva arra jutott, hogy Oroszország újra akarja indítani az egyik reaktort, és vissza akarja kapcsolni a hálózatba a megszállt területeket.