Két-három héten belül benyújtja a kormánynak a hazai logisztikai ágazat versenyképességének javítását célzó, frissített javaslatcsomagját a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) - mondta a Világgazdaságnak Bíró Koppány Ajtony, a szervezet főtitkára.
Miközben Magyarországon tabu a vízerőművek építése, a szövetség éppen az ilyen műtárgyak építésében látja a szélsőséges vízszintmozgásokra adható egyik választ A megfelelő számú, zöldenergiát termelő vízi erőmű építése a vízállás szabályozása mellett, előnyös lenne az árvíz elleni védelemben, az öntözésben, az ivóvízbázisok védelmében, a turizmus számára és a paksi erőmű hűtővízellátásában is.
Kapcsolódó
Az évek során akkora károk keletkeznek hol az aszály, hol az árvizek miatt, hogy az már több vízerőmű építésének az árát is kiteszi. A főtitkár szerint a kérdést elfogulatlanul kellene megvizsgálni. Nem szabad előre eldönteni, hogy az esetleges vízerőművek vagy fenékküszöbök károsak a környezetre, illetve hogy a folyó kicsi esése miatt nem kínálnak megoldást.
A technológia ugyanis már ilyen kis esésű folyók számára is rendelkezésre áll, a környezeti hatások pedig tanulmányozhatók azokban az országokban, amelyekben ilyen megoldásokat alkalmaznak.
A fotó forrása: Földi D. Attila/Napi
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető