Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője nagyon valószínűnek nevezte, hogy nem változik a kamatszint a keddi ülésen, mivel az eddigi jegybanki kommunikáció nem készítette fel a piacot az újabb csökkentésre. Az elemző hozzátette ugyanakkor, hogy a következő néhány hónapban komoly esélyt lát a kamatcsökkentésre, piaci árazások alapján akár többször is sor kerülhet 10 bázispontos csökkentésre.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője sem vár kedden monetáris lazítást, és arra sem számít, hogy a döntést követő közlemény szövegezésén változtatna a jegybank. Hozzátette: legkorábban márciusban várható olyan jelzés az MNB részéről, hogy tér lehet kamatcsökkentésre. Március végén teszik közzé a legfrissebb inflációs előrejelzést, ha akkor felülvizsgálják az inflációs pályát, és úgy látják, hogy nem teljesül a cél, akkor sor kerülhet kamatcsökkentésre - jegyezte meg. Emellett szól az is, hogy az ECB eszközvásárlási programja is márciusban indul - tette hozzá az Erste elemzője.

Ürmössy Gergely elmondta: kamatdöntés várható februárban Romániában és Lengyelországban is, a román jegybank várhatóan 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, és Lengyelországban is csökkentésre számítanak. Az elemző szerint mindez arra ösztönözheti a MNB-t, hogy csökkentse az alapkamatot.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt várja, hogy kedden nem csökkenti a kamatot a jegybank, bár a piac 20 bázispontos vágást áraz a következő hónapokban. Az MNB kommunikációja arra utal, hogy szeretnék a jelenlegi kamatszintet huzamosabban fenntartani - jegyezte meg az elemző.

Hozzátette: ha az ECB elkezdi az eszközvásárlási programot, akkor az MNB is enyhíthet a monetáris kondíciókon, de ez egyebek mellett az alacsony kamatszintek miatt inkább hitelösztönző intézkedéseket, a növekedési hitelprogram kiterjesztését jelentheti, semmint újabb kamatcsökkentést. A szakértő szerint vannak lefelé mutató kockázatok, de úgy gondolja, nem lesz kamatcsökkentés az év végére.