A tanév második szemeszterétől emelkedik a Diákhitel1 keretében felvehető összeg: már akár havi 70 ezer forintot is kérhetnek a hallgatók, egy összegben tanulmányi félévenként pedig 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá. Külföldi részképzés (például Erasmus félévek, AIESEC) esetén, két félévig terjedő időre, a normál Diákhitel1 kétszeresét lehet igényelni, amely egy félévre akár 700 ezer forintot, egy teljes tanévre 1 400 ezer forintot jelenthet.

Újdonság a jogosultsági idő kiterjesztése is: az eddigi 40. életév helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket. Az élethosszig tartó tanulás jegyében, így a 40 év fölöttieknek is lehetőségük nyílik arra, hogy diákhitel segítségével finanszírozzák tanulmányaikat. Ezzel egyidejűleg a törlesztés legkésőbbi megkezdésének életkori határa is változik, szintén 40 évről 45 évre nő - jelezte a központ.

Kitértek arra is, hogy a felsőoktatási intézményeknek fizetendő térítési díjak mostanáig nem tartoztak a képzési költség fogalmába, így a szabályozás nem tette lehetővé ezek Diákhitel2-ből történő finanszírozását. Mivel igény mutatkozott arra, hogy az idegen nyelvű oktatás díjának kiegyenlítéséhez is kaphassanak anyagi segítséget a diákok, ezért a kormány úgy döntött, hogy februártól az alap- és mesterképzés tanterve szerint hivatalosan magyar nyelven oktatott ismeretek nem magyar nyelven történő oktatásáért fizetendő térítési díj is finanszírozható a Diákhitel2 összegéből.

Változás a jövőben, hogy a rokkantsági, rehabilitációs ellátásban és járadékban részesülő hitelfelvevők célzott kamattámogatást kapnak, ami azt jelenti, hogy tartozásuk nem növekszik ez idő alatt, az állam a Diákhitel1-re rakódó kamatot megfizeti helyettük.

A törlesztőket érintő módosulás, hogy a munkáltatók, foglalkoztatók adó- és járulékmentes juttatásként részben vagy egészben átvállalhatják a hitelfelvevők rendszeres törlesztési kötelezettségeinek terheit. E megoldással a munkáltatók által nyújtható kafetéria juttatások körébe is bevonható a Diákhitel-törlesztés. A juttatás az előírt kötelező diákhitel törlesztő-részlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összeg, vagyis 27 600 forint lehet.

Az elektronikus aláírással történő szerződéskötés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: egyre több hallgató választja ezt a lehetőséget a diákhitel igénylése során. Az e-aláírás bevezetése, vagyis 2017. szeptember 6-a óta a beérkező igénylések közel 18 százalékát elektronikus úton adták le. Az e-aláírással történő szerződéskötés feltétele, hogy az igénylés a Neptun felületen keresztül induljon és az igénylőnek legyen ügyfélkapus hozzáférése - közölte a központ.

Fotó forrása: Pixabay.com