A tagállamok által egyhangúan elfogadott szabályok szerint 2016-tól a szőlőtelepítési és újratelepítési engedélyeket tagállami szinten adják majd ki, az engedélyezés alól egyes területek mentesülnek. A rendelet évi egy százalékos növekedést engedélyez a tagállamok szőlőterületeiben, amit nemzeti vagy regionális szinten van lehetőség korlátozni.

A tájékoztatás idézi Phil Hogan mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztost, aki elmondta: az új rendszer lehetővé teszi az európai bortermelés fokozatos bővítését, válaszul a világpiaci igény növekedésére. Hozzátette: a tagállamok számos óvintézkedést alkalmazhatnak a lehetséges társadalmi és környezeti kockázatok elkerülésére egyes bortermelő vidékeken.

A bizottság megbízásából készített tanulmány szerint az unió annak ellenére folyamatosan veszít világpiaci részesedéséből, hogy 2008 óta nő a tagállamokból harmadik országokba szállított bor mennyisége és értéke is. Továbbá, 2025-ig várhatóan nő a borfogyasztás világszinten, míg az unión belül továbbra is csökken, az uniós borászati szektor egyre inkább exportorientálttá válik - olvasható a bizottság közleményében.