A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint július 19-21. között Budapest 38 százalékkal több külföldi látogatót és 36 százalékkal több belföldi utazót látott vendégül, mint tavaly.
A hazai és a nemzetközi vendégek által eltöltött vendéjszakák száma egyaránt 25 százalékkal haladta meg az előző évi versenyhétvége forgalmát – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-vel.
Az adataik szerint a legtöbben az Egyesült Királyságból, Németországból, Hollandiából és Lengyelországból utaztak Budapestre, csaknem 85 ezer vendéget köszönthettek a budapesti szálláshelyek.
76 ezer turista, 145 ezer vendégéjszaka
A július 19-21. között Budapesten megszálló vendégek csaknem 90 százaléka az országhatáron túlról érkezett, a 76 ezer nemzetközi turista összesen 145 ezer vendégéjszakát töltött a magyar fővárosban.
A vendégéjszakák mintegy 50 százalékának a főváros szállodái, 39 százalékának pedig a magán- és egyéb szálláshelyek örülhettek a Magyar Nagydíj időszakában.
A versenypályához legközelebb eső településeken, Gödöllőn, Mogyoródon, Kerepesen, Veresegyházon is csaknem ötször annyi vendégéjszaka, és csaknem háromszor annyi vendég realizálódott a szálláshelyeken, mint a futam előtti hét azonos időszakában; Mogyoródon szállt meg a legtöbb turista, csaknem 2000 vendégéjszakát töltve a három nap során.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet