A szóban forgó támogatási összeg 70 százaléka tavaly decemberben érkezett Magyarországra, de Brüsszelből - ha szerényebb mértékben is - már az idén is egyenlítettek ki magyar számlákat: januárban 1,9 millió euró (mintegy 600 millió forint), februárban pedig 1,3 millió euró (mintegy 400 millió forint) értékben - írja az MTI.
A brüsszeli kifizetéseknél azonban jóval több pénz jutott el a projektgazdákhoz. A különbözetet a magyar költségvetés állja. Ezért is fontos - jegyzi meg a napilap -, hogy minél több teljesítésalapú számlát hagyjon jóvá az uniós testület, mert mindaddig a magyar költségvetés terhére finanszírozza az állam a beruházásokat. A múlt év novemberében ezért tágította a kormány a kereteket: lehetővé tette, hogy 800 milliárd forinttal túl lehessen lépni a büdzsé uniós fejezetének előirányzatát. (Lázár János szerint március végéig megjelenik az összes uniós pályázat.)
A folyamatot a kancellária azzal próbálja gyorsítani, hogy március 31-ig kiírja a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó összes pályázati felhívást. A már elbírált pályázatoknál pedig a lehető leghamarabb kifizeti a pénzt a győztes pályázóknak - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el