Az évszázadok alatt száznál is több temető működött szétszórva Budapest mai területén, ezek közül mára tizenhárom bezárva áll, huszonegy azonban jelenleg is működik – írja az Énbudapestem, amely halottak napja és mindenszentek alkalmából összegyűjtötte, hogy mely fővárosi helyszínek helyén állt valaha temető.
A Budapest belvárosában található Károlyi kertben például a második világháború alatt, 1944 nyarán feltehetően Árpád-kori sírra bukkantak.
1775-ben Mária Terézia rendelte el, hogy a lakott területektől, és a belvárostól távolabb alakítsanak ki köztemetőket. Ugyanis addig az volt a fő temetkezési szokás, hogy templomok, rendházak, esetleg kórházak körüli megszentelt földbe temették a keresztény halottakat, egyedül a zsidó temetők álltak az egykori városfalon kívül.
Az első köztemetőt a mai BAH-csomópont közelében alakították ki, ahol ma a Gesztenyés-kert, a Budapest Kongresszusi Központ és MOM-Sportközpont áll. A Németvölgyi temetőt 1885-ben alakították ki és egészen 1930-es évekig működött, a területet pedig az 1970-es évektől kezdték el beépíteni.
A 19. század elejének másik fontos, és mára teljesen eltűnt temetője a Váci út mellett állt: helyén nagyrészt a Lehel Csarnok és lakóházak állnak.
A nem véletlenül szellemtelepnek is nevezett Pozsonyi utcai lakótelep 17 ezer lakásával a ország legnagyobb lakótelepe: az itt álló egykori magdolnavárosi temetőt végül 1964-ben szüntették meg.
Ne vigye haza az urnát, üzenik a temetkezési szolgáltatók
A családi fészek ugyanis nem temető, ráadásul a gyászt is sokkal nehezebb így feldolgozni – írják. A temetkezési szolgáltatások jelentős költsége miatt sokan inkább otthon a polcon tartják szeretteik hamvait. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről