Egy kivételével valamennyi szerződés, amelyet az OLAF vitat, a 2010 előtti időszakban született - közölte Tarlós István, hozzátéve: "a legsúlyosabbak, amelyek alapján (...) az OLAF azt állapítja meg, hogy az esetleges veszteségek általa kilencven százalékosnak minősíthető hányada kialakult, azokat még jóval a 2006-os választások előtt kötötték".

Mint elmondta, egyetlen olyan észrevétel van, amely a 2010 utáni időszakra vonatkozik, "amikor is éppenséggel egy további korrupció lehetőségét" szüntették meg a korábbi ellenőrző mérnök cseréjével.

A kormányzat és az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az engedélyével végül mellőzték a közbeszerzést és a főváros saját cégét jelölték ki ellenőrző mérnöknek. Az OLAF a közbeszerzési eljárás elmaradását helytelenítette, de mint a jelentésében is megállapította, a cserével "a további korrupciós tevékenységnek" szabtak gátat.

A főpolgármester ugyanakkor úgy vélekedett, hogy ha lesz olyan európai uniós határozat, amellyel pénzt kérnek vissza, akkor a kormánynak és a fővárosnak mindent meg kell tennie, hogy éljen a jogorvoslati lehetőségekkel.

Tarlós szerint amikor a korábbi szabad demokrata főpolgármester, Demszky Gábor a politikai felelősség elől menekül, "az nevetséges és már-már szánalmas". Egy főpolgármestert a vezetése időtartamára egyszerűen nem mondhatja azt, hogy nincs politikai felelőssége - mondta, megjegyezve: ha Demszky Gábor az OLAF által majdnem nyolcvan észrevételezett szerződés egyikéről sem szerzett tudomást, akkor alkalmassági problémákról kell beszélni.

A főpolgármester szerint az várható, hogy Demszky Gábor "valószínűleg összehív valami régi liberális csapatot egy saját környezetben, oda meghívja majd a maradék baráti médiát és ott az egész történetről elő fog adni valami szürreális változatot, amit megpróbálnak propagálni".

Ennek semmi értelme nem lesz, mert az OLAF-jelentés tartalmán mit sem fog változtatni - mondta Tarlós, hozzátéve, hogy szerinte Demszky  ijedtnek tűnik, és össze-vissza vagdalkozik. A főpolgármester érthetetlennek nevezte, hogy Demszky miért fogadott ügyvédet akkor, amikor "még konkrétan senki semmivel nem vádolta meg".