Tíz százalékkal csökkent az átlagos várakozási idő, miután lehetővé tették, hogy a páciensek bárhová foglaljanak maguknak szakrendelési időpontot – jelentette be Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség balatonfüredi konferenciáján.
A Népszava szerint az államtitkár előre figyelmeztette hallgatóságot, hogy ezúttal eget rengető bejelentésre ne számítsanak. Ezt az ígéretét megtartva előadásában az eddigi kormányzati intézkedéseket sorolta fel.
Így például azt, hogy az ultrahangvizsgálatok várakozási idejének csökkentésére négymilliárddal bővíttették a finanszírozást. Ezenfelül az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) 601 millió forintért vásárolhat az ellátórendszernek új ultrahangkészülékeket. Ezen a területen az ellátási palettát bővíti, hogy a háziorvosoknak szeretnének nagyobb kompetenciát adni.
Például, azokból a feladatokból, amelyeket most csak radiológus szakorvos csinálhat, néhány „bajmegállapító” vizsgálatot az alapellátók is végezhetnek majd. Az államtitkár adatai szerint most mintegy 1100 ultrahangkészülék van a háziorvosi rendelőkben. Jelezte, hogy megkezdték az egyéb (MR, CT) képalkotó diagnosztikai eszközpark megújítását is.
Takács elégedetten beszélt az éveleji kórházi adósságcsökkentő intézkedésekről is, mint mondta, az egyszeri 150 milliárdos többletfinanszírozással a kórházak többsége a még „tolerálható eladósodáson belül van.” Hozzátette: ő csak egyetemeknél lát némi megcsúszást, melynek – szerinte – egyik oka lehet, hogy az alapítványi formában működő betegellátók még nem kapták meg a rezsikompenzációt.
A napokban írtunk arról, hogy még a nyári leállások alatt is, júliusban 10 milliárd forinttal nőtt a fekvőbetegeket is ellátó intézmények tartozása. Közel a kritikus 60 milliárd forintos határ, mondta Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az Economxnak.
Takács Péter a balatoni konferencián azt is közölte, hogy ő sem tartja szerencsésnek, hogy a nyugdíjból visszafoglalkoztatott szakemberekre csak az egészségügyben vonatkoznak bonyolult adminisztratív szabályok. Takács Péter ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy jövő kedden egy kormányzati munkacsoport értekezleten tárgyalnak arról, miként lehetne megszüntetni az egészségügyben a nyugdíj mellett munkát vállalók adminisztratív megkülönböztetését. Kiemelte: ősszel még néhány nagyobb, az egészségügyet érintő törvénycsomagot visznek a parlament elé, köztük a háziorvosi kompetenciákat bővítő jogszabályokat is.