Idén is március 15-étől érhetők el az szja-bevallási tervezetek az adóhatóság eSZJA-oldalán – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhivatal közleménye felidézte: évek óta külön kérelem nélkül készíti el a NAV több mint ötmillió magánszemély személyijövedelemadó-bevallási tervezetét. A kedvezményekre jogosító, vagy a munkáltatói, kifizetői igazolásokat sem szükséges beküldeni, csak meg kell őrizni az ötéves elévülési idő végéig. Az eSZJA a tavalyi évben is népszerű volt az adózók körében: 1,2 millióan módosítás nélkül, csaknem egymillióan pedig módosítás után fogadták el a NAV által készített tervezetet. Emellett több mint 830 ezren önállóan készítették el bevallásukat.
A határidő lejártával automatikusan 2,1 milliónál is több adózó tervezete vált érvényes bevallássá külön teendő nélkül.
Ekkor kell kiegészíteni a tervezetet
A NAV bevallási tervezete csak azokat az adatokat tartalmazza, amelyek rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatásai révén. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre, például az első házasok kedvezményére, személyi kedvezményre vagy családi adókedvezményre, de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor mindenképpen érdemes kiegészíteni a tervezetet – jelezte az adóhivatal.
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel és adójukkal, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla. Fontos a tervezetet átnézni, és szükség szerint legkésőbb május 20-ig kiegészíteni, módosítani. Ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és késedelmi pótlékot is.