A tárcavezető a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó konferenciáján arra figyelmeztetett, hogy nagy harc várható az energiaellátás terén, és kulcsfontosságú, hogy ebbe Magyarország miként megy bele, ami majd az április 12-i választáson dől el.
Rámutatott, hogy a közel-keleti helyzet ma a történelem legdrámaibb kőolajellátási krízisének veszélyét hordozza magában, a Hormuzi-szoros lezárása a világ teljes felhasználásának körülbelül húsz százalékát érinti. Ennek tetejében pedig Szijjártó szerint Európában a korábban meghozott politikai döntések miatt „most abba a helyzetbe kerültünk, hogy Európa a legfontosabb két eurázsiai olajforrásától el van zárva. Ugyanis elzárta Európa magát az orosz olajtól egy politikai döntéssel, és el van zárva az arab olajtól a mostani biztonsági helyzet miatt, az ottani háború miatt".
Majd azt sérelmezte, hogy ezzel ellentétes irányú mozgás zajlik, minthogy Brüsszelben olyan jogszabályt készítettek elő, amely kitiltaná teljességgel az orosz kőolajat az európai piacról. S arra is kitért, hogy ezt „véletlen egybeesésként" épp a magyarországi választás után három nappal, április 15-én terjesztik elő.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány készen áll a harcra ebben az ügyben is. „Mert Magyarország számára az olcsó orosz kőolaj a rezsicsökkentés fenntartásának az alapja. Mert az egész rezsicsökkentés alapja, hogy másoknál olcsóbban veszünk energiahordozókat Oroszországból. Mert az Oroszországból érkező gáznál Magyarország számára jelenleg nem áll rendelkezésre olcsóbb forrás, s az Oroszországból származó olajnál nem áll rendelkezésre olcsóbb forrás. Ez tény" - fogalmazott.
Új benzin- és dízelvezetéket épít Magyarország Szlovákiával
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ezzel visszaszorítható az ukránok zsarolása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.