A Külgazdasági- és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető török kollégájával, Hakan Fidannal közösen tartott sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy Magyarország és Törökország számára közös kihívás volt, hogy az előző amerikai adminisztráció a hivatali idejének lejárata előtt pár nappal szankciókat vezetett be az orosz Gazprombankkal szemben, ezzel pedig tudatosan és szándékosan nehéz helyzetbe hozták a térség országait a földgázellátás szempontjából.
Szijjártó szerint ugyanakkor nagy szerencse, hogy azóta már olyan elnöke van az Egyesült Államoknak, aki barátként tekint a térségre, ezért örömmel oszthatta meg a jó hírt török kollégájával, hogy „a Washingtonból kapott értesítés szerint a Gazprombank-szankciók alóli mentességünket újra meghosszabbította az amerikai adminisztráció, ezúttal májusig”.
A külügyminiszter hozzátette, így továbbra is biztonságban van a magyar földgázellátás.
Leszögezte továbbá, hogy hogy Magyarország energiabiztonsága nem létezik a megbízható partnernek számító Törökország nélkül. Ezt jól mutatja szavai szerint, hogy tavaly rekordmennyiségű, mintegy 7,6 milliárd köbméternyi földgáz érkezett hazánkba a Török Áramlat vezetéken keresztül, s idén eddig minden egyes nap meghaladta a leszállított mennyiség a húszmillió köbmétert.
Csak Paks esetében marad érvényben a Gazprombank elleni szankció
Ideiglenesen felfüggesztették a Gazprombank elleni amerikai szankciót, de a paksi bővítés a magyar kormány kérése ellenére nem kapott mentességet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Felcsillant a béke reménye? Megtörtént az első ukrán-orosz fogolycsere, ennyien jutnak haza

Sikerülhet Orbán Viktor mesterterve: drámai folyamatokat indítottak el a háttérben

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott
