Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése zárt ülésen ma olyan döntést hozott, mellyel a többség egyértelmű szándéka ellehetetleníteni munkámat” – írta a Facebookon posztolt közleményében Ács Rezső, a város fideszes polgármestere.

A képviselő-testület összeférhetetlenséget állapított meg arra hivatkozva, hogy Ács 2017 óta másik állást is betöltött az ERÖV Zrt.-nél, amiért havi 300 ezer forintot kapott.

Ács szerint ezt soha senki nem kifogásolta:

„Az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanácsadó Testületében hosszú évek óta betöltött elnöki tisztemet soha nem titkoltam, az érte kapott juttatást minden évben szerepeltettem a vagyonbevallásomban"

Ha a két pozíció valóban összeférhetetlen, akkor is ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy ő döntse el, miképp oldja fel ezt, vagyis, hogy melyik tisztségéről mond le.

Én vagyok Szekszárd polgármestere és a jövő évi választásokig az is maradok

– írta. „2019-ben több mint hatezer szekszárdi szavazó tisztelt meg bizalmával, nem a Közgyűlés választott ebbe a tisztségembe. Nem hagyom cserben a várost!” – hangoztatta a kirúgott polgármester.

Ács azt ígéri, „minden lehetséges jogi úton” megtámadja a döntést.

Korábban Bomba Gábor, az ellenzéki frakció vezetője azt írta, mivel Ács nem szüntette meg 30 napon belül az összeférhetetlenséget, nem volt más választás, mint megszüntetni a polgármester jogviszonyát. A döntés pénteken lép hatályba, utána az alpolgármester vezeti a várost.

A választási törvény legfrissebb módosítása értelmében ugyanis nem fognak időközi választást kiírni, 

meg kell várni a jövő évi rendes választást.

Kormánypárti kezdeményezésre átírta a parlament a választási törvényt

Az Országgyűlés kedden szavazott a választási eljárási szabályok módosításáról, az egyik ellenzéki párt már be is jelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul.

A módosítás részét képezte, hogy a tízezer lakosúnál nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell állítania egy pártnak, ha kompenzációs listát akar állítani, ahogy az is, hogy az önkormányzati választások előtti egy évben már nem tartanak egyéni időközi választásokat, a megüresedett mandátum betöltésére a jelölőszervezet küldhet más képviselőt a testületbe.

Ács körül az elmúlt hónapokban nőtt meg a feszültség.

A 24.hu cikke szerint a polgármester három éve küzd egy súlyos betegséggel, az ataxiával, bizonytalanabbá vált a mozgása, és egyre nehezebben megy neki a beszéd, ez azonban szellemi képességeire nincs negatív hatással.

A betegsége ellenére a Covid-veszélyhelyzet megszűnése előtti napokban, 2021 nyarán úgy szabta át az önkormányzat addig érvényben lévő szervezeti és működési szabályzatát, hogy hozzá kerüljenek a legfontosabb döntések. Elvette a bizottságok összes komolyabb döntési jogát, és korlátozta vagy megszüntette a képviselők közgyűlés összehívásával és a napirend meghatározásával kapcsolatos jogosítványait. A lap szerint a polgármester egyeduralma már a helyi fideszesek számára is terhet jelentett, és amikor Ács márciusban megpróbálta kirúgni addigi szövetségesét, Gábor Ferenc jegyzőt, nyíltan szembe is fordultak vele.