Az EU-tól olyan összegű támogatás érkezett Magyarországra, ami messze felülmúlja a Marshall-segély mértékét. Amíg a Marshall-segély összességében egy-egy ország GDP-jének két-három százaléka volt, mi évente a magyar GDP három-négy százalékának megfelelő transzfert kapunk az uniótól. Ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye 2010 és 2020 között nem nevezhető kiemelkedőnek, a gazdasági növekedés éves átlaga ebben az évtizedben nem érte el a három százalékot sem.
A termelékenység növekedése évi átlagban egy százalékra tehető, messze elmaradva a régiós országok teljesítményétől. Egy területen van jelentős javulás, amely közvetlenül az uniós transzfereknek köszönhető: csökkent az ország nemzetközi adóssága - mondta Surányi György közgazdász, volt MNB-elnök a Szabad Európának.
A magyar kormány és a jegybank előszeretettel csak a külső hatásoknak és a pandémiának tulajdonítja a jelenlegi magas inflációt. Pedig a fogyasztói árak emelkedési üteme már a járvány előtt, 2020 januárjában 4,7 százalékot tett ki. Teljesen egyértelmű, hogy kétharmad arányban belföldi okai vannak a megugró inflációnak. Ennek a legfontosabb jelzője az, hogy 2017-2019 között a magyar gazdaság az úgynevezett potenciális, organikus növekedési lehetőségénél másfél-kétszer gyorsabban növekedett. Ilyen esetben a költségvetésnek és a monetáris politikának is anticiklikusan, vagyis a ciklust csillapítandóan kell működnie - fogalmazott Surányi, aki szerint már fékezni kellene, persze óvatosan, hogy "ne essünk ki a szélvédőn". A magyar fiskális politika ehelyett a gázra lépett.
A monetáris politika is egyértelműen az inflációt fűti, mert hagyta a forint árfolyamának leértékelődését. Egy kis, nyitott gazdaságban ha leértékelődik a forint árfolyama, az az inflációt erősíti. A jelenlegi benzinárak nagyjából ötven forinttal lehetnének olcsóbbak, ha a forint nem 365–368 körül mozogna az euróval szemben, hanem normális, 330–340 közötti sávban lenne - mondta a közgazdász.
Véleménye szerint most lesz két-három hónap, amikor az Orbán-kormány példátlan pénzszórása miatt ideiglenesen úgy fogják érezni a magyarok, hogy jobbá válik a helyzetük. Majd azonban keserűen fognak ébredni, mert ennek hatására az infláció még magasabbra megy. Amikor a pénzszórás, a szavazatvásárlás lezárul, akkor szembesülnek azzal, hogy újabb pénzszórásra nincs lehetőség. Ellenkezőleg: vissza kell fogni a költekezést. Ugyanakkor az árak már magasan lesznek, azaz a jövedelmek, a nyugdíjak és a bérek kevesebbet fognak érni, mint most - hangzik a konklúzió.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Megjelent a kormányhatározat mini-Dubaj elengedéséről

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Jó, ha résen vagyunk: egyre több a fizetési meghagyás, már közel félmillió

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Elözönlik a rendőrök Budapest utcáit, nyomós ok állhat a háttérben

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások

Tele vannak pénzzel a magyarok, sorra döntik a rekordokat
