Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január-szeptemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 32 ezer fővel (1,7 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel (4,9 százalékkal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.
A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma szeptemberben 69 ezer fő volt, így a három negyedév átlagában közel 58 ezer fős volt a létszámuk, 73 százalékuk rész¬munkaidőben dolgozott. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 677 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint 2010. január-szeptemberben. A jóval kisebb súlyú nonprofit szektorban az alkalmazottak létszáma 105 ezer főre emelkedett. A nemzetgazdaság megfigyelt szervezeteinek körében a foglalkoztatottak 2 millió 691 ezres létszáma közel annyi volt, mint 2010. január-szeptemberben.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210 100 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214 500, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.
Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,3 százalékkal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (458 000 forint), ezt az információ és kommunikáció (392 500 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőz¬ellátás) követte (366 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 600 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147 900 forint) ágakban dolgozók kerestek.
A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január-szeptemberben a teljes munkaidősök mintegy 46százaléka átlagosan 5200 forint juttatást kapott ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első kilenc hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók - közfoglalkoztatottak nélkül számított - alapilletménye az úgy¬nevezett illetmény¬automatizmusnak köszönhetően 2,0százalékkal emelkedett.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 139 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 200, a szellemi foglalkozásúaké 180 700) forint volt, 5,7 százalékkal magasabb az előző évinél. A 223 800 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,5 százalékkal haladta meg a 2010. január-szeptemberit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak
