A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott második becslése szerint márciusban az ipari kibocsátás volumene 13,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a május 5-én előzetesen közölt 12,8 százalék helyett.
A 0,6 százalékponttal magasabb adat elsősorban az adatellenőrzés során feltárt különösen nagy egyedi adatszolgáltatói hiba javításának következménye - jegyezte meg jelentésében a KSH.
A munkanaphatástól megtisztítva a termelés 10,0 százalékkal nőtt a korábban közölt 9,4 százalék helyett. Az első negyedévben az ipari kibocsátás 7,8 százalékkal emelkedett az előzetes 7,5 százalékkal szemben - írja az MTI.
Az ipari export volumene márciusban 12,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 35 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 13,3 százalékkal emelkedett. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai ennél is nagyobb mértékben, 19,5 százalékkal növekedtek.
Az ipar belföldi értékesítése 5,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 9,6 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapjához képest.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek