Az MPGE konferenciáján megtartott előadásán Rigó Csaba Balázs arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban felkértékelődött az adatok fontossága: „Fontos a hiteles és jó minőségű adatok biztosítása. Megfelelő döntéseket csak ilyenekre lehet építeni” – húzta alá a GVH elnöke a hivatal közleménye szerint.
Kifejtette, hogy a GVH törekszik rá, hogy átfogó és hiteles adatokat tudjon szolgáltatni a társadalom, a döntéshozók és az érdeklődők, kutatók számára: a magyar gazdaságról, a piaci verseny egyes aspektusairól, a saját működéséről, illetve a munkája társadalmi hasznosulásáról.
Az adatszolgáltatási törekvések egyik fontos elemének nevezte előadásában a a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) közösen 2023-ban megújított Versenystatisztika adatbázist, ami négy nagy témakörben összesen 79 mutatót számszerűsít a magyar gazdaság ágazatairól.
Az adatbázis alapján szerinte az mondható el, hogy 2008 és a 2020-as évek elejére között valamelyest koncentráltabbá vált a magyar gazdaság, de hasonló folyamatok játszódtak le a nagy európai gazdaságokban is. Azt is bemutatta, hogy a nemzeti versenyhatóság rendszeresen felméri tevékenységének társadalmi hasznát ún. előzetes hatáselemzést alkalmazva. A GVH versenyt védő tevékenysége révén a fogyasztóknál anyagi előny jelentkezik, mely legalább részben számszerűsíthető.
Előadásában a Rigó Csaba Balázs azt is elmondta, hogy a GVH törekszik arra, hogy egyes konkrét intézkedéseinek, illetve a javaslatai nyomán megvalósult intézkedéseknek a társadalmi hasznát is számszerűsítse.
Nem piszkálja tovább a GVH a Coca-Colát
Lezárult a versenyfelügyeleti eljárás a Coca-Cola két magyarországi leányvállalatával szemben. A Coca-Cola vállalásokat tett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.