Rétvári Bence elmondta: 2010 óta nagy mértékben megnőtt a mentőszolgálat költségvetése. Országszerte több mint 200 mentőállomás van, ezek több mint fele új vagy felújított, az elmúlt években 30 új mentőállomás épült. A  cél az, hogy mindenhová 15 percen belül kiérkezzenek a mentők - mondta Rétvári.

2010 óta csaknem 780 mentőautót szereztek, szereznek be, 3 milliárd forintot költenek arra, hogy minél korszerűbb felszereltségű mentőautók legyenek. Egymilliárd forintból a mentődolgozók munkaruháját is lecserélik, és ezen felül anyagi megbecsülésük növelését is folytatni akarják - sorolta Rétvári.

Az elektronikus egészségügyi tér kapcsán elmondta, a mentősök egy eszméletlen betegről a papírjai alapján rögtön kideríthetik, milyen egészségügyi beavatkozásai voltak, mire érzékeny.