Orbán Viktor a Digitális Polgári Körökhöz szólt vasárnap reggel. A levelet állítólag az Index is látta, ennek alapján pedig főként az alaszkai Trump-Putyin csúcstalálkozóról, és külpolitikáról írt.

Úgy fogalmazott egyebek mellett, hogy Magyarországnak „nem igaza van, hanem igaza lesz". Szerinte történelmi esély van a békére, és arra, hogy Brüsszel történelmi kudarcot vall.

„Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz”

– tette hozzá.

Kiemelte azt is továbbá, hogy ha a béke beköszönt, akkor a magyar gazdaság is szerinte lendületet vesz.

Ezután Ukrajnáról is beszélt a lap szerint, amelyről azt mondta, nem bír magával, mivel a héten megtámadták a Barátság kőolajvezetéket. „Nem okos dolog az oroszlán bajuszát húzgálni. A Magyarországról érkező energia nélkül egész Ukrajna leállna. Mi nem konfliktust, hanem értelmes együttműködést akarunk Ukrajnával.” – írta a levélben.

Arról is beszélt, hogy szerinte folyamatos kapcsolatot tart az ukrán titkosszolgálat a magyar ellenzéki politikusokkal, és ehhez nekik is lesz egy-két szavuk.

Beszámolt arról is, hogy a héten 500 új digitális polgári kört alapítottak, az első offline találkozót pedig szeptember 20-án tarthatják meg a Papp László Sportarénában.

Trump üzent Zelenszkijnek: megállapodást kell kötnie a háború lezárása érdekében

Donald Trump szerint nagyon jó hangulatú beszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal az alaszkai sajtótájékoztató után. Szerinte létre fog jönni egy Putyin-Zelenszkij találkozó, mert az ukrán elnöknek el kell fogadnia, hogy Oroszország egy nagyhatalom, ők pedig nem.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.