A MOK még a héten juttatta el a kormányhoz bérrendezési javaslatát az egészségügyi rendszerben. A jelentős orvosi béremelés mellett a hálapénz büntetőjogi betiltása is szerepel a javaslatcsomagban. Azt már Gulyás Gergely kancelláriaminiszter csütörtökön is elmondta, hogy a kormány hajlik a kamara javaslatainak elfogadására, az orvosi béreket megduplázzák, 120 százalékos béremelés
"Mindannyian látjuk, hogy a járvány felszálló ágban van, és amíg nincs vakcina, ott is marad" - fejtette ki a kormányfő, aki szerint az előző napi brüsszeli tárgyalások után azt mondhatja, hogy reálisan nem lehet számítani vakcinára a következő év közepénél hamarabb.
Ezért az elkövetkező hét-nyolc hónapban a kórházak óriási terhelés alá kerülnek majd. Az orvosoktól és az ápolónőktől is emberfeletti munkára lesz szükség ahhoz, hogy "minden megfertőződött embert meg tudjunk gyógyítani, és a megfelelő ellátást biztosítsuk a számukra" - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Az orvosi kamara világossá tette, és a kormány egyet is értett vele, hogy ezt az emberfeletti munkát a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni az orvosok.
"Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörőerejű javulást kell elérnünk" - hangsúlyozta a miniszterelnök.
Bejelentette: a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta, az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtják az Országgyűlés elé. Megállapodtak továbbá arról, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt is kivezetik a magyar ellátórendszerből.
"Az orvosi kamara és a kormány között jó az együttműködés, az összefogás ezen a szinten is megvalósulhat. Ha összefogunk, akkor pedig sikerülni fog, hiszen egyszer már sikerült" - mondta a kormányfő.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció