A kormányfő úgy fogalmazott: a tárgyalások sikere esetén a most tervezett 0,9 százalékos helyett az ideivel megegyező mértékű, vagyis 1,6 százalékos nyugdíjemelés lehet jövőre.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy kormánya megtartotta ígéretét, megőrizte a nyugdíjak vásárlóértékét, de - mint mondta -, tudja, hogy az alacsony infláció miatt a soron következő emelést sokan keveslik, ezért a bértárgyalásokat követő kormányzati lépés a nyugdíjasokat érinti majd.
A miniszterelnökkel készült teljes interjú hétfő reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hallható.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki