Idén már több mint 200-an jelentkeztek erre a szolgálati formára, és sok érdeklődő is volt, köztük olyan fiatalok, akik szívesen jelentkeznének önkéntes katonai szolgálatra, ha nem kerülnek be felsőoktatási intézménybe - mondta Durgó Tamás. Augusztus 15-ig lehet jelentkezni. Az iranyasereg.hu weboldalon lehet tájékozódni a különböző szolgálati formákról, továbbá itt megtalálhatóak a toborzóirodák elérhetőségei is.

Minden 18 és 65 év közötti, legalább 8 általános végzettséggel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgár jelentkezhet, akinek van állandó vagy ideiglenes magyarországi lakhelye. Akár határon túl élő magyar állampolgárok is jelentkezhetnek, ha van magyarországi tartózkodási helyük.

Meg kell felelni bizonyos egészségügyi feltételeknek, ez a háziorvosok által kiállított másodfokú egészségügyi alkalmassági vizsgálatból és pszichológiai vizsgálatból áll. Ezek költségét a Magyar Honvédség kifizeti - ismertette a parancsnokhelyettes.

Szeptemberben kezdődnek az alapkiképzések

Tervezetten szeptember 5-én kezdődnek az alapkiképzések Budapesten és minden megyeszékhelyen. A két hónapos alapkiképzés után mindenki választhat, hogy azt folytatja vagy valamilyen műveleti besorolású katonai szervezetnél - akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is jelentő - szervezetnél folytatná a kiképzést. Utóbbi esetében viszont számolni kell az esetleges helyőrségváltással, ilyenkor laktanyai elhelyezést is biztosít a honvédség. Hat hónap után pedig további hat hónapig folytatható ez a szolgálati forma.

Az önkéntes katonai szolgálat alatt legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal 64 felvételi többletpontot lehet szerezni. Az első két hónapos alapkiképzés alatt mindenki bruttó 200 ezer forintos illetményt kap. Akik műveleti besorolású katonai szervezetnél folytatják, azok illetménye bruttó 260 ezer forintra emelkedik. Mindemellett utazási költségtérítést, ruházatot, élelmezést is biztosít a honvédség.

Bármikor le lehet szerelni

A parancsnokhelyettes kiemelte: az önkéntes katonai szolgálat alatt bárki bármikor dönthet úgy, hogy szeretne leszerelni. Akinek pedig már a kiképzés alatt megtetszik ez a pálya, bármikor mondhatja, hogy szeretne szerződéses katona lenni. Ha valaki szerződéses katonai szolgálati jogviszonyba kerül, annak az illetményét a katonai bértábla alapján számítják.

Durgó Tamás emlékeztetett a múlt héten bejelentett, jelentős katonai illetményemelésre is. Ennek nyomán míg jelenleg egy 8 általánost végzett közkatona bruttó 280 ezer forintos, szeptembertől bruttó 400 ezer forintos illetményt kap. 2024 januárjában újra emelik a katonai illetményeket.

Volt, akinek megjött a kedve a katonai pályához

A tavaly önkéntes katonai szolgálati képzésre jelentkezők közül többen választották a katonai pályát.

A parancsnokhelyettes szerint ez a szolgálati forma a honvédség számára is több szempontból hasznos. Egyrészt megnő a katonai kiképzéssel rendelkező hadkötelezett állampolgárok száma, másrészt megvan a lehetősége, hogy a civil munkaerőpiac szakembereit is megnyerje a honvédség. Például, ha valakit érdekel a katonai és jogi pálya is, de idén nem veszik fel az egyetemre, jelentkezhet az önkéntes katonai szolgálatra, mellyel többletpontokat szerez. A jogi egyetem elvégzése után pedig dönthet úgy, hogy a Magyar Honvédségnél dolgozik jogászként - írta az MTI.