2025 februárjában új vezérigazgatót neveztek ki a debreceni Oltóanyaggyár Zrt. élére. 2021 óta már a harmadik vezetőt kapja az üzem, amely még mindig nem ontja a vakcinákat, írja az Mfor.hu.
A 2020 decemberében alapított Oltóanyaggyár Zrt. még mindig nem kezdte meg a termelést, de 2025. februárja óta már Mészáros József vezeti. Az első vezérigazgató Prépost Eszter Anna volt, aki még egy évig sem maradt, őt követte Pázmány Tamás András, aki több mint három évig töltötte be a vezetői tisztséget.

A debreceni Oltóanyaggyár Zrt. az Opten adatai szerint a 2023-as évet 191 millió forint nyereséggel zárta. A dolgozók létszáma is egyre nő, 2021-ben 12, 2022-ben 22, 2023-ban 35, jelenleg pedig már 43 fő dolgozik ott.
Kapcsolódó
Ugyan az oltóanyaggyár oltóanyagok gyártására lenne hivatott, de a főtevékenysége 2025 januárjáig is alapvetően más volt. Nevezetesen, épületipari projekt szervezése, 2025 év elejétől pedig az ingatlanfejlesztés lett az Oltóanyaggyár Zrt. főtevékenysége.
A kormány a költségvetési törvényben 2024-re 16,1 milliárd forintot különített el az oltóanyaggyárra, de a 2025-ös költségvetésben a befejezendő nagy értékű beruházások között nem szerepel a gyár átadása.
Orbán Viktor három éve még arról beszélt, hogy 2022 végén Magyarország már exportálni fogja a koronavírus elleni vakcinát, miután az oltóanyaggyár alapkövét a Covid-járvány kitörése után letették Debrecenben. Az eseményen Palkovics László akkori innovációs és technológiai miniszter akkor azt mondta, a tervezett moduláris oltóanyaggyár évente mintegy 20 millió darab különböző típusú vakcinát tud majd előállítani. Kijelentette, hogy 2022 augusztusában már állni fog az üzem, az év végén pedig Szputnyik, majd Sinopharm vakcina gyártásával fognak kezdeni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

A szomszédaink közül csak Ausztriában dolgoznak kevesebbet, mint itthon, mégis jobban keresnek

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

A forint is belépett a harcosok klubjába

Nagyot szólt a Moody's döntése, máris lépnek a befektetők

Megállapodtak a britek az EU-val, ezzel a magyarok is jól járhatnak

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Hatalmas bejelentést tett az OTP elnöke
