Jelenleg mintegy 9700 gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a köznevelésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint. Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 ezer szakembert foglalkoztattak ezen a területen - írja a lap.
Ezzel szemben az idén mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban, számuk 93,8 ezerre nőtt. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelik őket. Általános iskolába 56,5 ezer SNI-s diák jár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben 16 ezer - olvasható a Népszavában.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet