A magyarországi állattartó telepek és húsfeldolgozó üzemek az Európai Unió előírásainak megfelelő állategészségügyi felügyelet alatt állnak. A vírusmentesség fenntartása ugyanakkor nemzetgazdasági érdek, ezért az elhullott, beteg vagy rendellenesen viselkedő vaddisznókról és sertésekről mielőbb értesíteni kell az illetékes állatorvost - írták.
A közlemény szerint a kórokozó elleni hatékony védekezés alapja a korai felismerés, ezért arra kérik az állattartókat és a szakembereket, hogy az állategészségügyi és járványvédelmi szabályokat az ország teljes területén fokozottan tartsák és tartassák be.
Kapcsolódó
Az agrárkamara a partnerszervezetek bevonásával és velük együttműködésben mindent elkövet az állattartók és húsfeldolgozók működőképességének megőrzése, veszteségeik csökkentése érdekében - olvasható a közleményben. A vírus elleni védekezést a NAK portálján elérhető tájékoztató is segíti.
Az agrárkamara álláspontjával egyébként nem mindenki ért egyet, hiszen több ország is kitiltotta piacáról a magyar sertést.
A fotó forrása: Pexels
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat