Idén mintegy 2,6 millió idős kapott 30 ezer forint összegben élelmiszer-utalványt, amit minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő magyar megkapott.
Az összesen 10 darab, különböző névértékű utalvány összegét ugyan a Blikk szerint manapság már nem nehéz levásárolni, akadhatnak azonban még mindig olyanok, akik ezt nem tették meg. Akik pedig ebben a helyzetben vannak, azoknak érdemes gyorsan cselekedniük. 2025. december 31. után ugyanis már nem lehet az utalványokat beváltani, és készpénz formájában sem kaphatják vissza az adott névértékű összeget. Így minden fel nem használt kupon értéke elvész.
A lap emlékeztet rá, hogy az utalványt kizárólag hideg élelmiszerre költhetjük el, készételt, alkoholos italt, dohányt és sót nem vehetünk belőle. Az utalványok címletértékét sem részben, sem egészben nem lehet készpénzre váltani. A kereskedők a felhasznált utalványokat 2026. február 28-ig válthatják be a bankoknál.
Nem csak a nyugdíjasok kiváltsága ez a juttatás
Az utalványok újra a mindennapi juttatások élvonalába kerültek Magyarországon: nem csak a nyugdíjasok, hanem egyre több munkavállaló kap ilyen formában támogatást. A cégek számára ez rugalmas, egyszerűen adható és kedvezően adózó megoldás, a dolgozóknak pedig valódi segítség, mert arra költhetik, amire épp szükségük van. Fata László juttatási szakértővel utánajártunk, miért terjed ez az ösztönzési forma, és hogyan lett a csekély értékű ajándékból a munkahelyi megbecsülés egyik legnépszerűbb eszköze.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.