Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója pénteken közösségi oldalán tudatta, hogy már úton vannak a nyugdíjasokhoz és a fogyatékosságal élőkhöz, és október 15-ig mindenkihez meg is érkeznek a 30 ezer forintos élelmiszerutalványok.
A politikus hangsúlyozta, hogy az áruházláncok indokolatlan áremelései miatt Magyarország az időseket és a fogyatékossággal élőket élelmiszerutalvánnyal segíti.
Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a borítékban három darab ötezer forintos, három darab háromezer forintos, két darab kétezer forintos és két darab ezer forintos ív van, rajtuk két-két utalvánnyal, amelyeket a középen található perforáció mentén ollóval vagy kézzel érdemes kettéválasztani. Az utalványok mellett pedig az érintettek Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét is megtalálhatják.
Nyugdíj után sincs megállás: döbbenetes jövőképpel szembesültek a magyarok
A középkorú magyarok nagy része nyugdíjasként is dolgozna, leginkább anyagi okokból, a K&H biztos jövő reprezentatív kutatása szerint. A felmérésből kiderül: az infláció, a megtakarítások értékvesztése és a gazdasági bizonytalanságok komoly aggodalmat keltenek, miközben óvatos optimizmus is megjelenik a jövőbeli megélhetéssel kapcsolatban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Fertőzött ukrán hús kerülhetett a piacra: kongatják a vészharangot a szakértők
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak