Azt javasoljuk a kormánynak, hogy hosszabbítsuk meg a nyelvvizsga-amnesztiát - mondta el Novák Katalin a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után. Ezzel enged a kormány a hallgatói szervezetek, hogy aki 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, az a tavalyi intézkedésekhez hasonlóan kapjon mentességet a nyelvvizsga megszerzése alól.
Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően tavaly. A rendelkezés akkor a doktori képzések kivételével minden képzési formára, a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozott, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhettek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.
Kapcsolódó
Idén februárban a kormány részéről az Eduline kérdésére még azt válaszolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium, hogy nem tervezik, hogy nyelvvizsgamentességet adjanak az idén végző hallgatóknak. Majd május végén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ennél finomabban fogalmazva azt mondta, hogy "egyelőre nem hozott döntést a kormány".
Akkor azért került újra napirendre az amnesztia kérdése, mert a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) azt javasolta az innovációs minisztériumnak, hogy idén is szükséges a lépés, mert akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsgák hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt. Ennek oka, hogy a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak, ami nehezítette a felkészülést.
Novák Katalin sajtótájékoztatóját itt nézheti meg:
Legolvasottabb
Kényszerleszállást hajtott vége az egyik magyar Gripen
Hiába beszél Orbán korlátlan mentességről, az amerikai külügy köti az ebet a karóhoz
Mészáros Lőrinc megszólalt: értékes adománnyal kedveskedett a bicskeieknek
Magyar Péter bevallotta: volt, amiben tévedett
Megindult a roham Orbán Viktor rajzáért, megjött a jóváhagyás
Itt a bejelentés: közölte a kormány, milyen formában érkezik a 14. havi nyugdíj
Becsődölt a Marriott partnere, 24 órát kaptak a vendégek a szobák elhagyására
Teljesen megváltozik az oktatás jövője, bekapcsolódik az AI
Szintet lép a magyar startup, amelyik újragondolta a munkaerőpiacot