Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint három éven keresztül végezte közúti árufuvarozási tevékenységét a vállalkozó, aki a saját, és felesége irányítása alá tartozó szállítási cégek teherautóin ideiglenes próbarendszámokat helyezett el.
Kapcsolódó
A házaspár azt remélte, hogy a járműveikre szerelt próbarendszámok miatt nem tudják azokat azonosítani a hatóságok.
Az ideiglenes próbarendszámokat azt követően is használták, hogy azokat az illetékes Járási Hivatal visszavonta, vagy azok érvényességi ideje lejárt.
50 milliós kárt okoztak
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése nyomán indított: „sokrendbeli sorozat-normaszegés ügyében elrendelt nyomozásban" a NAV Közép-magyarországi, Dél-dunántúli és Dél-alföldi nyomozói, revizorok, adatmentők és járőrök vettek részt:
- csaknem 20 helyszínen hajtottak végre kutatásokat,
- foglaltak le bizonyítási eszközöket,
- több mint tíz embert tanúként hallgattak ki,
- míg a házaspárt az ügy gyanúsítottjaiként előállították.
Mivel az útdíjból származó bevétel és a bírság egyaránt közvetlen költségvetési bevételnek minősül, a házaspár által be nem fizetett csaknem 50 millió forint költségvetési hiányt jelent. A hiány megtérülése érdekében a pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, olasz luxusautóikat és zárolták a bankszámláikat.
Csak óvatosan, mit posztolgat: Facebook-bejegyzések alapján csapott le a NAV
Így derült ki, hogy egy artistatársulat nem számláz a fellépései után.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban