A kereskedelmi szálláshelyek összes bevétele 21 milliárd forint volt, 11,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A szobafoglaltság aránya 2,5 százalékponttal, 44,7 százalékosra javult.
A legjelentősebb küldő országokból - Németországból, az Egyesült Királyságból és az Ausztriából - érkező vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 5,4, 9,6 és 10 százalékkal emelkedett.
Az év első két hónapjában a szálláshelyek bevétele 42,6 milliárd forintot tett ki, 7,3 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
A kereskedelmi szálláshelyek bevétele 21 milliárd forint volt, 11,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. Ezen belül a szállásdíjbevétel 14 százalékkal 11 milliárd forintra, a vendéglátás bevétele 4,7 százalékkal 5 milliárd forintra, az egyéb bevételek 11 százalékkal szintén 5 milliárd forintra emelkedtek. A szobafoglaltság aránya 2,5 százalékponttal, 44,7 százalékosra javult.
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok 22 százalékkal többet költöttek. A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján 1641 egység fogadott el pihenőkártyát, 924 millió forint értékben.
Az év első két hónapjában a szálláshelyek 8,8 százalékkal több, 2 millió 610 ezer vendégéjszakát regisztráltak az előző év azonos időszakához képest.
A külföldi vendégek 9,2 százalékkal több, 1 millió 315 ezer, a belföldi vendégek 8,4 százalékkal több, 1 millió 294 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron 7,3 százalékkal több, 42,6 milliárd forint bruttó árbevételt értek el január-februárban. A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 1,7 százalékponttal, 41,8 százalékra emelkedett.