A díjat Hajdu Szabolcs szombaton este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért. A versenykategória győztese a díj mellett 25 ezer dolláros pénzjutalmat is kapott. Hajdu Szabolcs emellett megkapta a legjobb férfi színészi alakításért járó Kristály Glóbuszt is.

"Nagyon köszönöm. Amikor két nappal ezelőtt itt levetítettük a filmet, láttam, hogy a cseh nézők ugyanúgy reagálnak, mint nálunk. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon közel vannak hozzánk. Magyarországon és itt is ugyanazok a tapasztalataim, úgy éreztem, hogy ugyanabban a csónakban evezünk" - nyilatkozta Hajdu Szabolcs a díj átvétele után. A díjátadáskor a színpadra vonult a magyar film többi szereplője is.

A legjobb női alakításért járó díjat Zuzana Mauréry szlovák színésznő kapta a Jan Hrebejk rendezte Tanítónő című szlovák-cseh filmben, ahol a főszereplő, a tanítónő szerepét játszotta el. A kilencnapos filmszemlét záró ünnepségen Charlie Kaufman amerikai rendező és Jirina Bohdalová cseh színésznő filmes életművükért átvették a fesztivál elnökének díját.

Hajdu Szabolcs fődíjas filmjének alapjául az ugyanezen a néven, szintén általa rendezett színházi előadás szolgált. Története szerint Farkas és felesége, Eszter, valamint kisfiuk kénytelenek befogadni otthonukba Eszter nővérének, Ernellának Skóciából egy évnyi sikertelen letelepedési kísérlet után visszatérő családját. A hívatlan vendégekkel való kényszerű együttlét rávilágít a szereplők közt lappangó feszültségekre és ellentétekre."

Kis költségvetésű, független filmmel nyertek

"Egy évvel a film forgatása előtt írtam egy színdarabot, a forgatókönyv szövege lényegében azonos ezzel a szöveggel. A költségvetés kicsi volt, a film világában talán nincs is olyan darab, amelynek ilyen kicsi lett volna a költségvetése" - idézte Hajdu Szabolcs szavait a fesztivál honlapja. (Hajduék nem pályáztak, és nem is kaptak támogatást filmjük gyártásához a Magyar Nemzeti Filmalaptól - a szerk.) "Rajtunk kívül, akik itt ülünk, a stáb szinte minden tagja a diákom volt a Metropolitan Egyetemen. Ennek köszönhető, hogy összesen 13 operatőrünk volt." A film szereplői közt van felesége, Török-Illyés Orsolya és gyermekeik, Hajdu Lujza és Hajdu Zsigmond is.

A film olyan témákat is érint, amelyet a házaspár akkoriban élt át. "Nincs semmiféle határ aközött, ami már nagyon személyes lenne. Mindenről annyit mondunk, amennyit megér. Az ihletet a mi életünk adta, de megjelenik a filmben több olyan motívum és téma is, amelyekkel akkor foglalkoztunk, mint például a gyerekek nevelése vagy egy más családdal való együttélés külföldön. Ugyanakkor a film más házaspárok történeteit is tartalmazza" - magyarázta a filmet Hajdu Szabolcs.

Hajdu: olyan filmet akartunk, amit jó csinálni

A célkitűzésünk egy olyan film elkészítése volt, amit jó csinálni, amiből lehet tanulni és amivel a végén mindannyian elégedettek vagyunk - hangsúlyozta a bemutató után az MTI-nek Hajdu Szabolcs, a Karlovy Varyban debütált alkotás rendezője és forgatókönyvírója. A Tamara, a Macerás ügyek, a Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal és a Délibáb rendezője legújabb független filmjéről azt mondta: mindezek megvalósulása után "csak a hab a tortán", hogy az Ernelláék Farkaséknál világpremierjére Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás seregszemléjén, a hivatalos versenyprogramban kerülhetett sor.

A színházi premiert követően, látva a közönség reakcióját, rögtön eldöntöttük, hogy filmet is csinálunk a történetből. Szerettük volna, ha nemcsak egy dokumentációs értékű színházi felvétel marad meg belőle, hanem az előadás színvonalához méltó mozgókép is - nyilatkozta a rendező. Így sokkal több emberhez jut el az előadásban összesűrített tapasztalat, hiszen Karlovy Varyban egyetlen vetítésén többen látták, mint a színházban egy egész évad alatt.

A színpadi előadáshoz hasonlóan Hajdu Szabolcs mellett legközelebbi munkatársai, Szabó Domokos, Gelányi Imre és Török-Illyés Orsolya szerepel a filmben, kiegészülve a Maladype Színház két színésznőjével, Tankó Erikával és Szilágyi Ágotával. A színházi előadásban a gyerekszerepeket felnőttek játszották, és amikor a filmet elkezdtük forgatni tavaly szeptemberben, őket lecseréltük a saját gyerekeinkre - mondta el Hajdu. A forgatás 12 napig tartott, helyszíne saját lakásuk volt.

Az alkotást Hajdu Szabolcs 13 operatőr szakos tanítványa fényképezte, többségük a Budapesti Metropolitan Egyetemről, míg a hangmérnöki munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai végezték. A producerek Herner Dániel, András Muhi, Ferenczy Gábor és Muhi Zsófia voltak.

Várhatóan ősszel lesz a film hazai premierje

Az MTI kérdésére, hogy mennyire nehéz ma Magyarországon független filmet forgatni, úgy válaszolt: "nem volt nehéz, mert pont annyit vállaltunk, amennyit az adott körülmények és lehetőségek között meg tudtunk csinálni". Nagyon gyorsan dolgoztak, és még gondolatban sem merült fel, hogy nem fogják tudni végigvinni a filmet, amelyet várhatóan ősszel mutatnak be Magyarországon. Nagyon sokféleképpen lehet ma már filmet csinálni, így is, máshogy is. Az a legjobb, ha egyszerre tudunk gondolkodni nagyban és kicsiben, egyidejűleg az összes nagyságrendben - emelte ki a rendező.

Az Ernelláék Farkaséknál színházi változatát tovább játsszák ősztől, emellett októberben bemutatnak egy másik darabot is a debreceni Páholy lakásszínházban, a független produkció látható lesz Budapesten a B32-ben és a szegedi Reök-palotában is. Jövő tavasszal egy nemzetközi koprodukcióban, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a zágrábi Eurokaz együttműködésével készülő színházi előadást készítenek, továbbá három filmtervük is van különböző előkészítési fázisokban - árulta el Hajdu Szabolcs.

Rangos fesztivál Csehországban

A cseh fürdővárosban, Karlovy Vary-ban immáron 51. alkalommal megrendezett nemzetközi filmfesztivál Európa egyik legnépszerűbb filmes seregszemléje. A  Filmalap korábbi tájékoztatása szerint idén mintegy 150 filmalkotást mutattak be a szervezők. Az első és második filmeket felvonultató East of the West (A Nyugat Keletje) című versenyprogramot Till Attila Tiszta szívvel című alkotása nyitotta meg.