A projekt keretében egy olyan, térinformatikai alapú katasztrófakockázat-értékelési adatbázist alakítanak ki, ami képes akár egy-egy településre vonatkozóan is azonosítani a potenciális veszélyforrásokat és azok hatását.

A programvezető OKF mellett az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is részt vesz a megvalósításban - tette hozzá. (Kétszáz településen irtják a szúnyogokat.)

A rendszer működtetéséhez - egyebek mellett - huszonhat szervert és a kapcsolódó operációs rendszert, valamint csaknem ötven adatbázis-kezelő szerverliszenszt szerez be a konzorcium. Az adatgyűjtést, az adatok rögzítését országszerte huszonhárom, légi felderítési képességekkel rendelkező, drónokat működtető mobil egység is támogatja majd - mondta el Hajdu Márton.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt támogatási összege 2 milliárd 900 millió forint.