A jövő hónapban fejeződik be a Nádudvari Élelmiszer Kft.-nél egy 650 millió forintos zöldfejlesztési program, amelynek köszönhetően jelentős költségeket takaríthat meg a vállalat. A projektet részben saját, de elsősorban pályázati forrásokból, valamint az OTP Bank által nyújtott zöld hitelből finanszírozták.

„A vállalatcsoport számára prioritás a minél zöldebb működés, élelmiszeripari vállalatként nem is gondolkodhatunk másként. Éppen ezért igyekszünk minden területen, így a termelésben vagy akár a csomagolások fejlesztése terén is érdemi eredményeket elérni.” – erről beszélt Nagy Ádám, a Nádudvari ügyvezető igazgatója a vállalat debreceni sajtótájékoztatóján.

Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese; Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatója; Széles Diána, Debrecen város alpolgármestere.
Kép: KNK PR&Média

Tapasztalataik szerint a fogyasztói igények is azt mutatják, hogy a vásárlók nemcsak az ár- és a minőség alapján választják ki a megvásárolt terméket, hanem a gyártó környezettudatos termelés és működés iránti cselekedeteit is figyelembe veszik.

A mostani beruházás egyik meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, amely érintette a tej- és húsüzemet egyaránt. Ennek köszönhetően a korábbi 50 kilowattos kapacitás 200-ra nő üzemenként, tehát négyszer annyi áramot tudnak önállóan termelni. Emellett a hűtőrendszerek felújítása is elindult: a tejüzemben jegesvizes technológiát, a mirelit üzemben pedig az ammóniás hűtőrendszert cserélték korszerűbbekre. Fontos újítás, hogy a hűtőaggregátokból származó hulladékhőt mostantól használati melegvíz előállítására hasznosítják.

Debrecen egy nagyon fontos léptékváltáson megy keresztül a gazdasági fejlesztések miatt, aminek a hozadéka az lett, hogy a nagyvállalatok megjelentek a városban. „Közösen rengeteg olyan zöld programot tudunk indítani, amelynek köszönhetően zökkenőmentessé válik a zöld átállás” – erről már Széles Diána, a város alpolgármestere beszélt, aki szerint a Nádudvari akciója azt is megmutatja, hogy a teljes hazai ellátási lánccal működő vállalatok sem feledkeznek meg a környezetvédelmi és társadalmi felelősség- és szerepvállalás fontosságáról.

Kiemelte: „mindent megteszünk azért, hogy minél élhetőbb körülményeket tudjunk biztosítani a debrecenieknek a nagy cégekkel közösen”.

Zöld csomagolás

A műanyagfelhasználás csökkentése az élelmiszeripar egyik legnehezebb környezettudatossági kihívása. A vállalat E-mentes termékeinél pont ezért felére csökkentették a műanyagfelhasználást, ami éves szinten 10 tonna csökkentés eredményezett. Az októberben bevezetett gyümölcsjoghurtok pedig már egy új típusú papír szélű pohárban kerültek a boltok polcaira.

Nagy Ádám kiemelte: a vállalatnál jelenleg is kísérleteznek a csomagolások műanyagtartalmának további csökkentésén.

Nádudvari Élelmiszer Kft. tejüzem, 2023. november 27-én.
Kép: economx, Horváth Balázs

A környezetbarát működés jelentősen visszaveszi a költségeket is, így ugyanis a társaság éves energiafogyasztása több mint 10 százalékkal mérséklődhet – ez közel 300 család éves energiafogyasztásának felel meg. A számok tehát egyelőre azt mutatják, hogy elég sokat spórol is a vállalat ezzel a fejlesztéssel, a beruházás így akár pár év alatt megtérülhet.

Faültetési program

Az elmúlt hetekben a vállalat az új termékek bevezetéséhez kapcsolt egy kampányt, amelynek címe „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” volt. A cég ugyanis azt vállalta, hogy minden októberben értékesített 100 kilogramm joghurt után egy darab hazánkban őshonos fát ültet el a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-vel együttműködve.

Várakozások feletti eredményt hozott a kampány, ugyanis közel 400 tonna terméket adtak el, így a Nádudvari mintegy ötezer hazánkban őshonos fekete-nyárfa csemete ültetését finanszírozta, amelynek köszönhetően 1 hektárnyi erdőrész újult meg.

„Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” faültetés, 2023. november 28-án.
Kép: KNK PR&Média

A facsemetéket sajtónyilvános esemény keretében ültették el az idén legszebb erődnek választott Debreceni Nagyerdőben, amely a helyiek kedvelt sétáló- és kirándulóhelye, sokan emiatt a város tüdejének is nevezik. A jövő évre egyébként tervben van a folytatás, egy egész éves átfogó faültetési programra készül a vállalat.

A Debreceni Nagyerdő 65E jelölésű részletéről van egyébként szó. A területen 57 éves erdei fenyők, illetve kis mennyiségben fehér-nyárfa volt korábban, amelyeket letermeltek. Az erdészet munkatársai hangsúlyozták: „ezeknek a kivágásának eljött az ideje, most pedig felújítottuk a területet, egy hektárt mesterségesen, az erdőrészlet másik felének fásítása pedig természetes sarjról történik”.

Ezen a területen évente körülbelül 500 hektárnyi területen végeznek erdőfelújítást, ez azt jelenti, hogy mintegy kétmillió facsemetét ültetnek el. Törvényszerű, hogy fát termelnek ki, ez történhet amiatt, mert túlkoros a növény, vagy azért mert valamilyen betegség érte, ilyenkor újra kell éleszteni az erdő vitalitását – mondta Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Erdészeti Zrt. Debreceni Erdészet vezérigazgató-helyettese. „Emellett erdőtelepítéseket is végrehajtunk, ilyenkor nem erdős területeken hozunk létre erdőket” – hangsúlyozta.

Környezettudatos vállalat = környezettudatos dolgozó?

A vállalat próbálja ösztönözni a munkavállalókat is arra, hogy csökkentsék a saját környezeti terhelésüket is, pont emiatt döntöttek úgy, hogy minden olyan dolgozó számára, aki vállalja, hogy kerékpárral jár munkába az év legalább 100 napján, adnak egy vadonatúj biciklit. Az akció első részében 120 kerékpárt rendelt a Nádudvari, amelyeket még az idei évben átvehetnek az alkalmazottak.

Rekordforgalom

A vállalati idei forgalma az előzetes tervek szerint alakul, amennyiben az év vége is hozza a kalkulált szinteket – így a 2023-as évben rekordforgalmat produkálhat a cég, amely azt jelenti, hogy 20 milliárd forint felé ugorhat az éves árbevétel. A tavalyi évben ez még 16,7 milliárd volt, tehát 20 százalék körüli bevételugrásra számíthat a vállalat. Nyereségben 3-5 százalékos célkitűzéssel működnek.

A bevételnek egyébként kétharmadát teszi ki a Nádudvari termékek értékesítése, egyharmadot pedig az üzletláncok sajátmárkás készítményei. Nagy Ádám hangsúlyozta: szeretnék megtartani ezt az arányt a jövőben is.

A prognosztizáció alapján minden remény megvan arra, hogy a jövő évi nagy aktivitás minden idők legnagyobb termékértékesítéshez kapcsolódó erdősítési programja lehessen Magyarországon.

„A támogatással különleges, természeti értékeket hordozó erdőterületeket szeretnének megcélozni” – hangsúlyozta a Nádudvari ügyvezetője.

Érdemben szeretnék növelni az egyes exportpiacokon való jelenlétüket is. A társaság ennek részeként jövőre a mirelit termékeinek egy részét Németországban is bevezeti, ezzel szeretnék erősíteni a vállalat piaci súlyát és külpiacról befolyt árbevételét, amely tavaly megközelítette a 400 millió forintot. A nyugat-európai piacra „Village Gold” néven fognak termékeket gyártani.

Nem véletlenül, hiszen szinte az egész magyarországi vállalati szektor várakozásai szerint az export lehet a hajtóerő, sokkal dinamikusabb növekedésre számítanak, míg a belföldi árbevételben sokkal mérsékeltebb emelkedést mutatnak az előrejelzések.

Új technológia

Évente 30 millió liter tejet dolgoznak fel a Nádudvarinál, amelynek fele a cégcsoporton belüli beszállítóktól érkezik, másik fele pedig más hazai (kizárólag a hortobágyi régióból) cégektől és termelőktől.

A feldolgozás nagyjából 50 százalékát teszi ki a túró, a másik felét pedig a joghurtok, kefirek, tejfölök, vajkrémek, körözöttek, szendvicskrémek.

Nádudvari Élelmiszer Kft. tejüzem, 2023. november 27-én.
Kép: KNK PR&Média

A savóelválasztás akár egy egész napos folyamat is lehet a hagyományos túrógyártási módnál, a vállalat technológiai fejlesztéseinek köszönhetően azonban a tej tartályba érkezésétől 21 óra alatt elkészül a csomagolt késztermék. Az üzemlátogatáson ismertették: bár jelenleg a Nádudvari túrót nem hívhatják rögös túrónak, egy módosítási javaslatnak köszönhetően a közeljövőben megkaphatja a vállalat a jogot arra, hogy ráírhassák a termékeikre ezt a megnevezést.

Érdekességként azt is elmondták, hogy 1 kilogramm túró elkészítéséhez körülbelül 6 liter tejre van szüksége az üzemnek.