Bár szociális hozzájárulási adó két lépcsőben történő csökkentése 0,6 százalékkal veti vissza a költségvetési bevételeket, az MNB számítása szerint hatása végül csak mínusz 0,2 százalék lesz. Ez annak köszönhető, hogy az adócsökkentés növeli béreket, a fogyasztás pedig magát a GDP-t is.
A szociális hozzájárulási adó a korábbi 27 százalékról csökkent 22 százalékra az idei első lépcsőben, ez fog jövőre 19,5 százalékra mérséklődni.
Az adócsökkentés fontos, hiszen az adóék - vagyis a teljes bérköltség és a nettó bér hányadosa - magasabb itthon mint az Európai Unió és a régió átlaga, ez pedig korlátozza a versenyképességet. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a családi adókedvezmény és a munkavállalói adókedvezmények kedvezőbb adóéket eredményeznek. Előbbi 1 millió, utóbbi 900 ezer ember érint.
Az MNB azt várja, hogy a GDP-arányos ESA-hiány 2017-ben 1,6-1,8 százalék között lesz, míg 2018-ban az Országvédelmi Alap felhasználása esetén a 2,4 százalékos hiánycéllal összhangban alakul. 2019-ben a költségvetési hiány 1,8-2,0 százalék lesz, azaz az Országvédelmi Alap törlése esetén elérhető lesz a Konvergencia Programban megfogalmazott hiánycél.
Az alacsonyabb elsődleges egyenleg többletet ellensúlyozza a kamatkiadások elmúlt években végbement csökkenése, így két százalék körül stabilizálódhat a következő két évben a kormányzati szektor hiánya - mondta a szakember.
1300 milliárdos különbség
A központi kormányzat pénzforgalmi hiányának alakulása számottevően eltér az ESA-egyenleg alakulásától. Az első félév végén a pénzforgalmi hiány 911 milliárdot tett ki, míg az eredményszemléletű hiány 271 milliárdos többletet mutatott.
Az eltérést több tényező okozza, például az, hogy az uniós kifizetéseken belül magas az előlegfizetési arány, amely a kormányzati szektoron belüli kedvezményezettek esetében nem befolyásolja az ESA hiányt. A kamatkiadások is az év elején jelentkeztek, míg az ESA számítás szerint ez eloszlik az év során. Emellett az önkormányzatok és a kormányzati szektorba besorolt vállalatoknak magas többlete.
A két szám az év végére közelít majd egymáshoz - mondta Baksay Gergely.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet