A csütörtöki egyhetes betéti tenderét 3,6 százalékos kamatlábbal hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank, ez 30 bázisponttal magasabb, mint az egy héttel korábbi kiírás.

Ezzel az egyhetes kamatláb 1,2 százalékkal magasabbra kerül, mint a hivatalos 2,4 százalékos alapkamat, amit a héten tartott rendes kamatdöntő ülésén 2,1-ről emelt meg ugyancsak a monetáris tanács.

A mostani döntés összhangban van a legújabb iránymutatással, az alapkamathoz hasonló mértékű emelést ígért a jegybank csütörtökre is.

Virág Barnabás alelnök szerint a magas és tartós infláció miatt továbbra is indokolt a heti rendszerességgel változtatható egyhetes kamatlábon keresztül előrehozni a szigorításokat, amiket amúgy havi rendszerességgel tenne meg az MNB.

Egyelőre arra lehet számítani, hogy tovább tágul a különbség az egyhetes mutató és az alapkamat között, a jegybank ígérete szerint idővel, a mostani zavaros időket követően zárhat össze ismét a két indikátor.