Nagy érdeklődés övezte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Modern Vállalkozások Program 2.0 projekt, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) VII. Hírközlési és Informatikai Osztály közös rendezésében megtartott, a kis- és középvállalkozások digitális fejlődést támogató szakmai tájékoztatónapot. Az esemény kiemelt témái között szerepelt a vállalkozások digitális felzárkózásához nyújtott díjmentes kamarai szolgáltatások bemutatása, a vállalkozások technológiai megújulásának és online jelenlétének kormányzati támogatása, valamint a mesterséges intelligencia-alapú megoldások gyakorlati használata.
Bódi Viktória, a BKIK főtitkára köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia már nem a jövő technológiája, hanem a jelen része, amely alapvetően formálja át a vállalkozások működését. Mint fogalmazott, a BKIK és az MKIK kiemelt feladatának tekinti, hogy a vállalkozások számára elérhetővé tegye az AI-hoz és a pénzügyekhez kapcsolódó tudást, ezért rendszeresen szerveznek szakmai rendezvényeket és képzéseket.
A főtitkár szerint ma már nem az a kérdés, hogy a cégek használják-e a mesterséges intelligenciát, hanem az, hogy miként tudnak vele gyorsabbá és hatékonyabbá válni versenytársaiknál.
Az AI alkalmazása egyszerre jelent időmegtakarítást, költségcsökkentést és piaci előnyt, miközben új üzleti lehetőségeket is megnyithat a vállalkozások előtt. A mesterséges intelligencia így nem csupán egy technológiai eszköz, hanem egy olyan lehetőség, amely aktívabbá és versenyképesebbé teheti a cégeket.
Bódi Viktória kiemelte, hogy a jövőt nem várni kell, hanem megalkotni, és ebben az AI komoly segítséget nyújthat. Ennek jegyében a BKIK felnőttképzési programjai között már tavaly novemberben elindult a mesterséges intelligencia alapjait bemutató kurzus, amelynek folytatását idén márciusra tervezik. A kamara kerületi üzleti reggelijein is rendszeresen tartanak gyakorlati példákra épülő előadásokat és workshopokat az AI, valamint a pénzügyi és digitális ismeretek témájában.
A BKIK munkatársai részt vettek azon a képzési programon, amelyet az MKIK a Gábor Dénes Egyetemmel közösen indított, és amelyet valamennyi dolgozójuk elvégzett. Ezzel nemcsak tudást szereztek, hanem jó példát is szeretnének mutatni a vállalkozások számára a digitális felkészülés terén.
A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy a meghívott előadók szakmai előadásai és a kamarai tagok személyes tapasztalatainak megosztása révén a résztvevő vállalkozások valóban hasznos, a gyakorlatban is alkalmazható tudással gazdagodjanak. Emellett fontosnak nevezte, hogy a cégek átfogó képet kapjanak az elérhető finanszírozási formákról, digitális eszközökről és a mesterséges intelligencia gyakorlati használatáról.
Elindult a népszerű program második üteme
Szolnoki Szabolcs, az NGM technológiáért, űriparért és védelmi iparért felelős helyettes államtitkára a „Vállalkozások technológiai megújulásának és online jelenlétének kormányzati támogatásáról” címmel tartott előadást, amelyben ismertette, hogy indul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” pályázat második üteme.
A vállalkozások digitális fejlődését támogató, utalványrendszerű program továbbra is a modern internetes jelenlét megvalósítására, a közösségi média megjelenés fejlesztésére, illetve új elemként a mesterséges intelligencia alapú online szolgáltatások bevezetésére biztosít támogatást.
A vállalkozások 400 ezer és 2 millió forint közötti értékű, pénzforgalommal nem járó utalványt (vouchert) igényelhetnek digitális fejlesztéseik megvalósítására, a támogatási intenzitás 100 százalék, önerő nem szükséges. A rendelkezésre álló keretösszeg 1,2 milliárd forint.
A Szolnoki Szabolccsal készült interjúnkat ide kattintva tudja elolvasni.
Robot tartott előadást a vállalkozóknak
Szekrényi Péter digitális transzformációs szakértő már az előadása elején jelezte, hogy a prezentáció nagy részét nem ő, hanem egy mesterséges intelligenciával működő „robotkolléga” fogja bemutatni.
A mesterséges intelligencia-alapú döntéstámogató rendszerek gyors elterjedésére példaként egy amerikai esetet említett, ahol a bevándorlási ügyekkel foglalkozó szervezet (ICE) a mesterséges intelligenciára bízta az önéletrajzok előszűrését. Az AI a pályázók korábbi tapasztalatai alapján különböző képzési utakra sorolta be a jelentkezőket: akiknek az önéletrajzában szerepelt rendészeti tapasztalat, rövidebb online képzés után munkába állhattak, míg mások hosszabb, személyes tréningen vettek részt.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a mesterséges intelligencia nem „okos”, hanem egy rendkívül ügyes eszköz, mivel nem rendelkezik tudattal vagy valódi kreativitással, pusztán matematikai modellek működnek a háttérben. Ha azonban megfelelő folyamatokkal és jól összekapcsolt rendszerekkel használják, akkor látványos hatékonyságnövekedést lehet vele elérni.
Saját szoftverfejlesztő cége egyik projektjét is bemutatta, ahol egy ügyfél korábban napi szinten 50–80 autómárka weboldalát böngészte át manuálisan, hogy figyelje az új modelleket, felszereltségi változásokat és árakat.
Ezt a monoton feladatot ma már mesterséges intelligencia végzi, az éjszaka folyamán negyedóra alatt feldolgozza az adatokat, reggel pedig friss információk várják a munkatársakat. Hamarosan pedig az első körös árajánlatokat is AI készíti majd el, amelyeket csak a komoly érdeklődés esetén vesznek át emberi kollégák.
Az előadás második részében az ígéretnek megfelelően a robotasszisztens vette át a szót, amely azt mutatta be, hogy milyen területeken segítheti a mesterséges intelligencia a vállalkozásokat. A bemutató szerint az AI három fő irányban hozhat fejlődést: az egyéni hatékonyság növelésében, az automatizált működésben, valamint az üzleti folyamatok teljes újragondolásában.
Konkrét példaként említette az intelligens, integrált ERP- és CRM-rendszereket, amelyek nem csupán adatokat tárolnak, hanem előrejelzéseket készítenek és időt szabadítanak fel a vállalkozások számára. Kiemelte az önműködő ügyfélszolgálati és értékesítési rendszereket is, amelyek már nem sablonválaszokat adnak, hanem valóban intelligensen kommunikálnak a nap 24 órájában.
Szó esett a papírmentes iroda megvalósításáról is, ahol a mesterséges intelligencia automatikusan feldolgozza a számlákat és szerződéseket, miközben az ember a döntéshozatalra koncentrálhat.
Végezetül egy saját példán keresztül mutatta be, hogyan lehet az AI segítségével teljesen újragondolni még az előadások megtartását is. Elmondása szerint míg egy emberi előadó előre elkészített prezentációt tart, és csak kevés résztvevővel tud személyes kapcsolatba lépni, addig egy mesterséges intelligencia egyszerre több száz hallgatóval képes interakcióba lépni, valós időben alkalmazkodni az érdeklődésükhöz, személyre szabott összefoglalókat és ajánlatokat küldeni, valamint az előadás után is folyamatosan elérhető maradni.