Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, a NEK mai ülésének levezető elnöke az ülésen az egészségügy ismert problémái közül kiemelte a betegellátás biztonságát és minőségét veszélyeztető humán erőforrás krízist, az egészségügyi mutatók romlását és a 2012-13-ban abbamaradt bérrendezést. Ezt már tavaly folytatni kellett volna, abba pedig semmiképpen nem lehet belenyugodni, hogy idén nincs érdemi bérfejlesztés.
Akár a költségvetés módosítása árán is, de szükség van valamilyen, de általános, nem egy-egy csoportot kiragadó bérkompenzációra az ágazatban - hangsúlyozta a MOK elnöke, aki szerint fent kell tartani az egészségügyi háttérintézmények önállóságát.
Éger szerint az ágazat mellőzött, pedig a nemzet biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű, a problémák égetőek, s mihamarabb, maximum néhány év alatt "vissza kell táplálni" az egészségügy kasszájába a hiányzó 5-600 milliárd forintot, ami egyes számítások szerint a gyógyító-megelőző kassza akár 70 százaléka.
Cser Ágnes, az Egészségügyi Ágazati Szakszervezetek elnöke ötéves bérfelzárkóztatási programról beszélt, amellyel az uniós átlag átlag 75 százalékát szeretnék elérni.
- Fel kell gyorsítani az ágazati kollektív szerződés (áksz) megfogalmazását, az aláírására pedig sort kell keríteni még a 2017-es költségvetés részletes parlamenti vitája és elfogadása előtt.
- Haladéktalanul el kell indítani, és a következő öt évre kiszámíthatóan törvénybe kell foglalni az ágazati bérrendezést az érintettek számára elfogadható, a működőképességet garantáló mértékben.
- Minden állampolgár számára garantálni kell a szolidaritás elvű, közfinanszírozott egészségügyi ellátást biztosító intézményrendszert, beleértve az OEP, az ÁNTSZ, az OTH, az OGYEI és ENKK működését.
- A népegészségügyi szemléletet meg kell erősíteni, de nem csak az alapellátásban, hanem a fekvő és szakellátásban is.
- Mindehhez önálló tárcára van szükség.
Szembesülni kell a problémákkal
A továbblépéshez először szembesülni kell azzal, hogy milyen erkölcstelen ezen a finanszírozási szinten tartani a rendszert - erősített meg a NEK ülésen tartott előadásában Gilly Gyula egészségügyi szakértő, aki szerint mindenki tudja, hogy baj van.
Fenntarthatatlanul és erkölcstelenül alacsonyak a jövedelmek az egészségügyben, s a benne dolgozók 25 éve relatív szegénységbe vannak kényszerítve, nem tudják biztosítani a végzett munkájuk társadalmi hasznosságához mért életszínvonalat.
Tömeges a munkavállalói szegénység, az egészségügyben dolgozók túlnyomó része túlórák, éjszakázások, másod-. harmadállásokkal sem tudja megfelelő szintre növelni a jövedelmét, s vagy a pályát hagyja el, vagy az országot, vagy mindkettőt. Százezer lakosra a szükséges fele, 550 nővér jut, 25 ezer nővér hiányzik az ellátásból, így irreális, hogy velük pótolják a kieső orvosok munkájának egy részét.
Gilly szerint a migrációs trend egyáltalán nem csökken, sőt folyamatosan nőni fog, a képzéssel pedig nem lehet pótolni az összes kieső szakembert.
Az ágazat legfőbb problémájaként az alulfinanszírozást említette háromszorosan is. Ezért virágzik a hálapénz, torzul a működés és árazzák legalább 20 százalékkal felül a beszállítók a termékeiket, hiszen nem számíthatnak rá, hogy időben kifizetik a számláikat.
Pénz nélkül parasztvakítás van
Az alulfinanszírozás miatt makroszinten nem lehet hatékony a rendszer, bárhogyan is dolgoznak a benne lévők. Amíg a forráshiányt nem rendezik, addig "parasztvakítás" bármiről is beszélni - fogalmazott Gilly Gyula.
Az elmúlt 10-12 év kormányzati intézkedéseinek eredményeként az egészségügyi közkiadások szintje folyamatosan csökkent, a szerkezete átalakult, a lecsökkentett járulékbefizetés helyét az adóbevételből származó kiegészítés vette át. Megszűnt az egészségbiztosítási alap átláthatósága, ellenőrizhetősége és kiszámíthatósága, évről évre aktuálpolitikai döntések játékterévé tették az egészségügy finanszírozását.
A várt hatás pedig - miszerint a csökkentett egészségügyi járulék jótékonyan hat a foglalkoztatásra - nem igazolódott - állította Gilly Gyula, hiszen 2000 és 2012 között a foglalkoztatási ráta stabilan 61-62 százalék között mozgott. Nagyjából folyamatosan ugyanannyi a járulékfizetők száma is (1996 óta 4 millió körüli) - oszlatta el azt a képzetet, hogy az egészségügy forráshiányának oka a járulékfizetők eltűnése lenne. Egyszerűen arról van szó, hogy a járulékok lecsökkentése padlóra küldte, destabilizálta az egészségügyet, miközben a várt foglalkoztatási hatás elmaradt.
Az egészségügyi kiadások egyre nagyobb részét magánforrásból fedezik, a közfinanszírozás csökken. Fokozódik a rendszeren belül az igazságtalanság, egyre nagyobb az egyenlőtlenség a hozzáférhetőségben, a szükséglet szerinti ellátásról áttérünk a hálapénz alapú ellátáshoz.
Az egészségbiztosítási alap végösszegének növekedése helyett a gyógyító-megelőző ellátásra szánt keretet, valamint a gyógyszerkassza nagyságát kellene figyelni, a plusz forrást is ide kell kérni - hangsúlyozta Gilly Gyula.
A hatékonyság és a hatékonysági tartalékok feltárása nem vezet forrásteremtéshez, illúzió, hogy pénz nélkül megvalósítható, egyszerűen azért, mert szegényházban nem lehet rendet tartani, a szegénység önmagában is pazarláshoz vezet - vélte a szakértő.
Az egészségügyi közkiadások alacsony szintje különösen a jelenkori gazdasági helyzetben egyáltalán nem gazdasági szükségszerűség, hanem döntés és politikai prioritás kérdése. Az a kérdés, hogy az állam akar-e a magyar emberek egészségére költeni, hiszen látni kell, hogy a hozzánk hasonló helyzetből induló és nagyjából most is azonos szinten álló országok mindannyian többet fordítanak erre a célra - fogalmazott Gilly Gyula.
Magyarországon ma szerint szélsőségesen neoliberális gazdaságpolitika valósul meg, más szóval jól megbüntetjük a szegényeket a gazdagok hibáiért - fogalmazott Gilly Gyula, aki szerint mára beleégett az emberekbe, hogy mindez azért van így, mert ilyen a kapitalizmus, pedig létezik más modell is - tette hozzá.
A működésből hiányzó forrástömeg becsléséhez szerinte az éves, folyamatosan újratermelődő 120-150 milliárdos beszállítói tartozásállományból kell kiindulni, ez legalább 10-15 éve, évről évre újratermelődik, jól mutatva, hogy ennyi pénz hiányzik a rendszerből, ami lényegében élő embereken végzett kísérletnek is felfogható.
Hozzá kell adni azt a pénzt, amit ki kellene fizetni az egészségügyben dolgozóknak, a végzett munkájuk társadalmi hasznosságával arányosan. Az ügyészségen, vagy bíróságon jellemző fizetések szerinte ehhez jó kiindulási alapot jelenthetnek. Elmaradt kifizetésekben legalább 250-300 milliárd forintról beszélhetünk - véli Gilly. Ennyivel finanszírozzák évről évre az orvosok és a nővérek az egészségügyet. A beszállítók éves lejártra évi 150 milliárddal járulnak az egészségügyi büdzséhez. Mindez összességében ez 5-600 milliárdos forráshiányt jelent. Ha most tényleg jól megy a gazdaságnak, érdemes elgondolkodni, mert végre van lehetőség változtatni.