Szabó Attila, a DK Pest megyei 8. választókerületi elnöke szerint három hete derült ki, hogy az Orbán-kormány az ott élők megkérdezése nélkül építene gumifeldolgozót Százhalombattán. Felidézte: december elsején lakossági fórumot tartottak Százhalombattán, ahol hamar egyértelművé vált, hogy a város lakossága egy emberként ellenzi az üzemet, a kormány mégse vonta vissza erre vonatkozó rendeletét.
A DK két hete kezdte el a gumifeldolgozó elleni aláírásgyűjtést, a párt szerint még őket is meglepte az egységes és erős ellenállás, amelyet a százhalombattaiak tanúsítottak a gumifeldolgozóval szemben.
Novemberben jelentette be a Homatech Recycling Zrt., hogy Százhalombattán várhatóan 2017 májusára felépül új üzeme, amely éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék környezetbarát hasznosítására lesz képes, és nem bocsát ki káros anyagot. A december 11-i Magyar Közlönyben jelent meg, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Homatech Recycling Zrt. százhalombattai beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.