Országos akció keretében nehéz tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriz a rendőrség a jövő héten - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóügyeletének ügyeletvezetője vasárnap az M1-en. Fürstenfelder Arnold közlése szerint az akció hétfőn kezdődik és szombatig tart.
A járművek vezetői a vezetési és a pihenőidővel, valamint a veszélyes anyagok szállításával kapcsolatos szabályok betartásának ellenőrzésére számíthatnak - írja az MTI.
Kapcsolódó
Az ellenőrzés, amelyet a TISPOL műveleti csoport éves terve alapján hajtanak végre, kiterjed az illegális migrációval, az embercsempészettel, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is - tette hozzá a sajtós.
A teherautókat és az autóbuszokat az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Truck & Bus európai szintű ellenőrzése keretében vizsgálják - közölte az ORFK a police.hu oldalon
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó