Az Aeroplex és Marosházi János példát mutatott a magyar munkahelyeknek, hogyan kell megköszönni egy élet munkáját. Az Aeroplex ugyanis megadta a módját és megmutatta, hogyan kell elköszönni egy megbecsült dolgozótól – írja a vg.hu.
A lap szúrta ki a videót a közösségi médiában, amely a megható jelenetet rögzítette.
„Mi történik, ha 44 évet dolgozol a szakmádban, majd a nyugdíj előtti utolsó munkanapodat töltöd, mint az Aeroplex hangárkarbantartás 1-es műszakjának vezetője? Marosházi János kollégánk már tudja”
– szerepel a videó leírásában.
A járműiparban tevékenykedő Aeroplex az egyetlen teljesen magyar tulajdonú, EASA PART-145 jogosítással rendelkező vállalat, amely azt jelenti, hogy ők illetékesek a légijármű-karbantartási feladatok és ellenőrzések tanúsítására. A jogosultságot az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) állítja ki.
A teljes egészében állami tulajdonú cég felett az N7 Holding Zrt. gyakorolja a jogokat. Mintegy 750 főt foglalkoztatnak és 18 ezer négyzetméter hangárterülettel rendelkeznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szélestörzsű hangáruk is van, így akár 747-8 típusú gépek fogadására is képesek.
Hat százalékkal emelkedik januártól az öregségi nyugdíj
Megjelent az ehhez kapcsolódó kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége