A szervezet közleménye szerint Seszták Tamás úgy véli: nagy hangsúlyt kell fektetni az utánpótlásnevelésre, meg kell szerettetni a sakkot a fiatalokkal. Ahogy fogalmazott: példaképeket kell állítani eléjük, akik húzóerőként vihetik őket előre.
"Fontos feladatunk, hogy megismertessük a közvéleménnyel a sakk eredményeit és büszkék is lehessünk ezekre" - mondta az új elnök. (Seszták Tamás a miniszter, Seszták Miklós unokatestvére, az Olajeterv-csoport kisebbségi tulajdonosa, milliárdos vagyonát, amivel egyike a száz leggazdagabb magyarnak, apjától, az elhunyt Seszták Imrétől örökölte - a szerk.)
Az elnökség tagjai:
- elnök: Seszták Tamás
- alelnökök: Horváth Tamás, Pap Géza
- elnökségi tagok: Bea Zsolt, Csörsz Ferenc, Matos Zoltán, Seszták Miklós, Font Gusztáv, Szabó Ferenc, Mádl Ildikó, Papp Gábor, Szabó Ferenc