Szombaton rendkívüli közös elnökségi ülésen tárgyalt a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) a május végére tervezett demonstráció részleteiről.
Hétfőn levelet írnak Csató Gábor főigazgatónak, amelyben azt kérik, hogy mielőbb üljön le egyeztetni az érdek-képviselőkkel. A cél, hogy a szolgálatnál dolgozók megkapják a korábban már májustól ígért 60 százalékos béremelést - mondta Kusper Zsolt a lapnak.
Kapcsolódó
Az elnök úgy tudja: ezt az összeget az ágazati béremelésen felül kapták volna a dolgozók. Így meghökkentek, amikor a mentők napján Balog Zoltán miniszter a "csak" tíz százalékos többletről, és azt is csak januárra időzítve beszélt. Emiatt a két érintett szakszervezet május 31-én 2 órától demonstrációt tart az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt.
Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója korábban azt mondta: nem érti, mi a probléma, miért szervezi a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) a demonstrációt.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Itt van Hadházy Ákos felmérése: ennyien szavaznának az új pártjára