Gerendai Károllyal abban maradtunk, hogy jövőre találkozunk a Sziget Fesztiválon - írta a Facebookon Magyar Péter kissé meglepve a közönséget, ugyanis a Fővárosi Közgyűlés szerdai történései után a  fesztivált már nemcsak Karácsony Gergely, de maga Gerendai Károly is eltemette.

Magyar Péter viszont a bejegyzését azzal folytatta, hogy

igenis lehetett olyan megoldást találni,

hogy a főváros a közpénzek gondos gazdájaként járjon el és a Sziget Fesztivál továbbra is az egyik legsikeresebb magyar kulturális és zenei rendezvény legyen.

Mint ismert: Szerda este a Fidesz és a Tisza Párt képviselői nem támogatták azt a javaslatot, a főváros megállapodjon a Sziget szervezőivel úgy, az első három évre haladékot adna a területhasználati díj megfizetésére, hogy az évek óta veszteséges fesztivál folytathassa működését.

A Sziget Fesztivál megmentését amúgy minden frakció támogatta, de a megvalósítás módjáról komoly vita bontakozott ki a Fővárosi Közgyűlésben. Karácsony Gergely a fesztivál jelenlegi szervezőinek, valamint Gerendai Károly kezdeményezésének eleget téve felbontatta volna a főváros és a rendezők közötti közterület-használati szerződést. Ezt azonban a két legnagyobb frakció nem támogatta, mivel szerintük így a pénzügyi nehézségekkel küzdő Budapest feltétel nélkül lemondana arról a több mint 200 millió forintos bevételről, amelyet jövőre a Szigettől kapna – és amely a jelenlegi megállapodás alapján akkor is megilletné a várost, ha a fesztivált végül nem rendeznék meg. A főpolgármester viszont azzal érvelt, hogy a szerződés felbontása szükséges előfeltétele annak, hogy a főváros új szervezővel köthessen megállapodást. Karácsony szerint a Sziget megtartása hosszabb távon jóval nagyobb, akár milliárdos bevételt is hozhat Budapestnek, hiszen a fesztivál kiemelt turisztikai vonzerőt jelent a város számára.

A Tisza Párt elnöke a bejegyzést később konkrétumokkal is frissítette, azaz, hogy az eredetileg javasolt 2035-ös visszafizetési határidő helyett a Fesztivál az alábbi bontásban fizeti (vagy fizetné) vissza a fővárostól kapott díjkedvezményt: 2028-ban 33 százalék, 2029-ben 33 százalék, 2030-ban pedig a fennmaradó részt.

Ezen kívül minden magyar fiatal megkapja a diákkedvezményt, aki kiváltja a BudapestGO-t.

Nagy kérdés persze, hogy ez már egy megállapodás, vagy egy javaslat, amit nemcsak Gerendai Károlynak kell még aláírni, hanem egy újabb konstruktív javaslatként a Fővárosi Közgyűlés eddig nem annyira kompromisszumkész testülete elé kell terjeszteni. A DK mindenesetre kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, úgymond a Sziget megmentése érdekében. Dobrev Klára pártja szeretne egy újabb lehetőséget felkínálni a Tiszának, hogy átgondolja az álláspontját. 

Egy későbbi posztban Dobrev Klára Magyar Péter fordulatát ostorozta, mondván meghátrált, de a Sziget talán megmenekült. Úggy fogalmazott, hogy látva a közfelháborodást, a tiszások elkezdtek kapkodni, vádaskodni és össze-vissza beszélni. Végül Magyar Péter előjött egy új javaslattal, ami csak kis részben módosította az eredeti Sziget-mentő javaslatot, amit a DK és Karácsony Gergely is támogatott. És most azt próbálják eladni nekünk, hogy a Tisza mentette meg a Szigetet. A Fidesz sem csinálhatta volna másképp. Ugyanezt játszották el Budapest költségvetésével. Majdnem bedöntötték a főváros működését, végül néhány apró módosítást bezsaroltak a költségvetésbe, és aztán saját győzelemként adták el Budapest megmentését. Majd úgy zárta, hogy vége a taktikázásnak, eljött a cselekvés ideje. Várjuk a Tisza-frakciót a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén!

Örülök, hogy mindenkinek megjött az esze. Jobb később, mint soha. #Sziget

- írta Karácsony Gergely főpolgármester meglehetősen rövidre fogva a Facebookon.

Úgy tűnik, mégis lesz Sziget 2026-ban!

- posztolt Vitézy Dávid szintén ezen a közösségi oldalon.

„A délelőtti posztom lehetséges forgatókönyvei közül a harmadik jött be: Magyar Péter friss posztja alapján a Tisza Párt és a Sziget megállapodott egymással.”

- írja a Podmaniczky-frakció vezetője.

Úgy folytatja, hogy ha a Karácsony Gergely tegnap nem gőgösen elzárkózott volna a Tisza javaslataitól, engedi azokat napirendre venni, amire én is többször kértem, és aztán nem fekete-feher fotóval eltemeti a fesztivált az őt támogató pártok totális hisztériája mellett, hanem kompromisszumot keres, ez az egész tegnapi balhé megspórolható lett volna. 

Na de sebaj, a lényeg, hogy lett előrelépés - teszi hozzá.

A megállapodás lényege Vitézy szerint, hogy a korábbi, általuk javasolt budapesti diákkedvezmény is meglesz, sőt, a Tisza kérésére a vidéki diákokra is vonatkozik majd a Szigeten. A másik vitás kérdésről, a közterület-használati díj halasztott fizetésének feltételeiről, ütemezéséről is megállapodott Gerendai és Magyar, középutat találva a korábbi javaslatok között. Találkozunk a Szigeten 2026-ban! - zárta bejegyzését.