Vizsgálja a NAV a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit közölte a legfőbb ügyész Hadházy Ákossal, aki Nagy Gábor Bálinttól azt kérdezte, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása ügyében költségvetési csalás mellett, más vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt. Kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága egy korábbi feljelentés miatt már vizsgálja a Tradíciókért Alapítvány állami támogatását, de most feljelentés-kiegészítést rendeltek el – tudta meg a 24.hu.
A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala évek óta „karbantartás" miatt nem érhető el, mégis az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forinthoz jutott költségvetési támogatásokból:
- 24,4 millió forintot kapott, az Erasmus+ programból hazai forrásból,
- 13,8 milliót a Bethlen Gábor Alapkezelőtől,
- 3 milliót a Miniszterelnöki Kabinetirodától,
- 1,7 milliót pedig a kultúráért és innovációért felelős minisztertől.
Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson abban a budapesti 6-os számú egyéni választókerület indul, ahol Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.