Lázár János hangsúlyozta: szeretnék elérni, hogy a kormányablakok és a járási hivatalok egyszerűsítsék és gyorsítsák az ügyintézés. Ügyet intézni az államnál ne időveszteség, pluszteher vagy stressz legyen, hanem lehetőség szerint olyan munkafolyamat, amellyel segíteni lehet minden választópolgár problémáin - mondta.

A miniszter bejelentette: Varga Gábor fideszes országgyűlési képviselő kérésére a kormány hamarosan teljesíti azt a régi sárbogárdi igényt, hogy az egyetlen működő postahivatal mellett még egy létesüljön a városban. Kiemelte: az állam nem lehet akadálya az ügyek intézésének, csak megoldása.

"A magyar állam az elmúlt 25 évben sok mindenkinek elintézte ügyeit, bankároknak, brókereknek, uzsorásoknak, lassan eljön az ideje, hogy azoknak is elintézze az ügyeit, akik Sárbogárdon élnek és problémáik vannak" - fogalmazott a miniszter.

Lázár jelezte, hogy a jelenlegi 300 ügyfajtánál sokkal többet, akár kétezer ügyfajtát is el lehetne intézni a kormányablakokban, a kormány pedig törekszik arra, hogy ennek feltételeit megteremtse.

Megjegyezte, hogy 2018-ra a Deutsche Telekommal kötött megállapodás értelmében minden háztartásban olyan internetes hozzáférést biztosítanak, amely a közigazgatási szolgáltatások elektronikus igénybevételére lesz alkalmas. Lázár beszélt arról is, hogy a magyar közigazgatás átalakítása mellett még több nagy területen lesznek komoly változtatások, amelyek a járási hivatalokat és a kormányablakokat is érintik.

Egyfelől az uniós pénzek egyszerűbb eljuttatását célozzák meg: a következő időszakban 12 ezer milliárd forintot oszt szét az állam "sokkal kisebb bürokráciával és nagyobb teljesítménnyel". Ezen kívül jelentős mértékben szeretnék megváltoztatni az adóeljárási törvényt, hogy egy ügyfélbarát, a jó adózókat megbecsülő rendszer jöjjön létre. A sikeres vállalkozásokat az állam nem ellenségnek, hanem szövetségesnek tekinti, hiszen másokat is képesek eltartani - mondta.

A miniszter közölte: a harmadik nagy változtatás az építésügy területén lesz. Egyszerűsíteni fogják a rendszert, hogy kedvet csináljanak az építéshez, és ne elvegyék az emberek kedvét tőle.

Simon László kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta, hogy a sárbogárdi beruházás költsége bruttó 39 millió forint volt, ebből a TIOP-forrás 7,5 millió forintot tett ki. Ezen felül 10 millió forintot fordítottak bútorbeszerzésre. A városházán korábban okmányirodaként működő helyiségben a felújítást követően hét front-office munkaállomást és egy fotófülkét alakítottak ki. A kormánymegbízott közölte, hogy Fejérben még nyolc helyszínen nyitnak kormányablakot. Hetet még idén átadnak, míg Bicskén nagyberuházással új járási hivatal épül, és abban kap helyet a kormányablak is.