Jelenleg 925 ezer közszolgálatban dolgozó embernek utalnak fizetést. Hárommillió adófizető eltart 925 ezer közalkalmazottat, ez az arány körülbelül 20-22 százalék - mondta Lázár, aki szerint Magyarországnál versenyképesebb nyugat-európai országokban is jelentősen kisebb ez a szám.
A miniszter szerint a minisztériumokban, állami főhatóságoknál vannak sokan. Helyi szinten, például a járási hivatalokban, illetve olyan más állami szerveknél, ahol találkoznak az ügyfelekkel, semmiképpen nem lehet a létszámot csökkenteni. Arról, hogy a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal december 31-ével megszűnik, azt mondta: a kabinet jól teszi, ha a kormányzati szektorban folyamatosan racionalizál.
Az Államreform Bizottság minden területen megvizsgálja, hogy a magyar adófizetők a befizetett adókért cserébe milyen szolgáltatásokat kapnak. Példaként említette az adóeljárási törvény, az építési szabályok, valamint az illetékek és bírságok felülvizsgálatát. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: véleménye szerint a magyar állam túl sok illetéket és bírságot szed be. Felidézte, hogy január elsejétől a jelenleg 21 napos átlagos ügyintézési időt 15 napra csökkentik.
Az a cél, hogy az állami szolgáltatások ne nehezítsék, hanem könnyítsék az emberek életét - emelte ki Lázár.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban