2017-ben a magyarok 6,8 százalékának jelentett gondot, hogy megfelelően fűteni tudja lakását. Ezzel az ország az uniós középmezőnyben foglalt helyet, az átlag magasabb, 7,8 százalék volt.

A fűtés tekintetében ugyanakkor óriási szakadék tátong az európai országok között. A skandináv országokban ez a probléma az emberek 2 százalékát érinti, tőlünk nyugatra 3-5 százalék az arány, de ez jellemzi Magyarország szomszédait is.

Az átlag fölötti fűtésproblémával küzdő országokban jóval magasabb arányokat mért az Eurostat. Érdekesség, hogy ez azokban az országokban nagy gond, ahol az évi középhőmérséklet magasabb. Olaszországban például az emberek 15,2 százaléka nem tud rendesen fűteni, Cipruson 22,9, Görögországban 25,7.

Az olasz, a portugál vagy a spanyol helyzetre részben magyarázatot adhat a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi statisztikája, amelyből kiderül, hogy a földgáz ára ezekben az országokban a legmagasabbak közé tartozik Európában.

2017 végén Budapesten 3,3 eurócentet kellett fizetni egy kWh földgázért, Londonban 5,1-et, Berlinben 6,4-et, Lisszabonban és Rómában ugyanakkor 7,8-at, Madridben 6,9-et.

A legrosszabb a helyzet Bulgáriában, ahol az emberek 36,5 százaléka találkozik fűtésgondokkal.

Sokat javult itthon a helyzet

Magyarország pár éve még közel nem volt olyan jó helyzetben, mint 2017-ben. 2012-ben 15 százalék volt a csúcs, azóta pedig folyamatosan csökken a fűtési gondokkal küzdő emberek aránya. 2016-hoz képest 2,4 százalékponttal, vagyis 26,1 százalékkal mérséklődött az arány, ami a legjobb eredmény az egész európai unióban.

A fűtési gondokkal küzdő háztartások aránya (%)
20102011201220132014201520162017
Bulgária66,546,346,544,940,539,239,236,5
Litvánia25,236,234,129,226,531,129,328,9
Görögország15,418,626,129,532,929,229,125,7
Ciprus27,326,630,730,527,528,324,322,9
Portugália30,126,82727,928,323,822,520,4
Olaszország11,617,821,318,8181716,115,2
Szerbia:::18,317,115,213,313,1
Románia20,115,61514,712,913,113,811,3
Lettország19,122,519,921,116,814,510,69,7
Spanyolország7,56,59,1811,110,610,18
Európai Unió9,59,810,810,710,39,48,77,8
Horvátország8,39,810,29,99,79,99,37,4
Magyarország10,712,21514,611,69,69,26,8
Málta14,317,622,123,422,113,96,86,6
Lengyelország14,813,613,211,497,57,16
Egyesült Királyság6,16,58,110,69,47,86,15,9
Belgium5,67,16,65,85,45,24,85,7
Franciaország5,7666,65,95,554,9
Írország6,86,88,4108,995,84,4
Szlovákia4,44,35,55,46,15,85,14,3
Szlovénia4,75,46,14,95,65,64,83,9
Németország55,24,75,34,94,13,73,3
Csehország5,26,46,76,26,153,83,1
Észtország3,134,22,91,722,72,9
Dánia1,92,32,53,82,93,62,72,7
Hollandia2,31,62,22,92,62,92,62,4
Ausztria3,82,73,22,73,22,62,72,4
Svédország2,11,91,70,91,11,22,62,1
Finnország1,41,81,51,21,51,71,72
Luxemburg0,50,90,61,60,60,91,71,9
.
Forrás: Eurostat

Ha nem is a magyaréhoz hasonló mértékben, de csökkenés jellemzi egész Európát, amely persze nem meglepő hiszen az energiaárak lefelé mentek az elmúlt években és az egyes gazdaságok is jól teljesítenek.

Nyugdíjasok

Még szembetűnőbb a csökkenés, ha a statisztikát a 65 év felettiekre szűrjük. Magyarországon az arány 8,4 százalék, amely 2017-ben szintén alacsonyabb volt az unió 10 százalékánál. 2012-ben azonban még ez 22,6 százalék volt szemben az unió 12,8-as átlagával.

Nagycsaládosok

Nem ilyen szép a kép viszont a nagycsaládos háztartások (két szülő, három vagy több gyerekkel) esetében. Náluk 10,9 százalék küzd fűtési gondokkal, több mint az unióban (7,4 százalék). Persze a 2012-es 20 százalékhoz képest ez is szép eredmény.

Az adatok az Eurostat SILC (survey on income and living conditions) adatsorából származik, amelyben az Eurostat évente felméri az európaiak életkörülményeit, jövedelmi helyzetét. Az EU-SILC egy olyan keretrendszer, amellyel összehasonlíthatóak lesznek a nemzeti adatok függetlenül attól, hogy azok nyilvántartásokból, vagy mintavételes felmérésekből származnak.