2020-ban félmillióval kevesebb beteg részesült hosszabb és egynapos kórházi ellátásban, mint az azt megelőző „békeévben” – derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adataiból. (A kórházi teljesítményadatokat elemző hétfői cikkében a 444 is arra jutott, hogy közel 500 ezer beteg nem kapott megfelelő ellátást 2020-ban.) – írja a portál cikke nyomán a Népszava.
A NEAK számai azt jelzik: jelentős volt az az ellátatlanság, amit azok a betegek is kénytelen voltak elszenvedni, akiket közvetlenül nem sújtott a covid-fertőzés. Az adatok arra is utalnak, hogy ennek oka az intézmények pánikszerű kiürítése és a kapacitások tartalékolása volt.
Kapcsolódó
A márciusban elindult első hullámban az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) vezető Kásler Miklós miniszter áprilisi utasítására egy hét alatt kellett kiüríteni a kórházi vezetőknek az ágyaik 50 százalékát. Ez 32 917 ágyat jelentett. Októberben a járvány második hullámában ismét elrendelt Kásler Miklós miniszter egy 20-30 százalékos ágykiürítést. Ez utóbbi alkalommal már nem nagyon kellett beteget hazaküldeni, mert az ágyak 47 százaléka ekkor már eleve üres volt, mivel az egészségügyben nem állt helyre a teljes üzem a nyáron, az első hullám lefutása után.
A NEAK honlapján most olvasható összefoglaló a 2020. december 31-i állapotot közli. Az adatsorok a covid-járvány első másfél hullámának a következményeit a nagy tavaszi kiürítést, valamint a súlyos esetek őszi megszaporodását is mutatja. Eszerint az aktív ellátásban 500 ezerrel kevesebb ember kapott ellátást 2020-ban mint egy évvel korábban.
Ezen belül csak az egynapos ellátásokból 100 ezerrel volt kevesebb. Azaz ebből is a szokásosnál közel egyharmaddal kevesebb pácienst láttak el az intézmények.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát