Augusztus 19-én részt vettem egy olyan magánrendezvényen, amelynek néhány vendégéről az esemény után kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek
- idézi a politikus Facebook-bejegyzését a 24.hu.

A településvezető azt írta: teljesen tünetmentes, de követi a járványügyi hatóság utasításait. Dióssi jelenleg otthonról dolgozik.

Mai hír, hogy hatósági házi karanténba került Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs miniszterhelyettes, miután részt vettek egy magánrendezvényen, ahol az egyik részvevőről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött.

Ez a személy a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hollik István volt, aki a 24.hu kérdésére azt mondta, az esemény egy kisebb kerti parti volt, amelyen viszonylag kevesen vettek részt, és a meghívottak a szabad ég alatt tartózkodtak, ezért nem hiszi, hogy bárkit megfertőzhetett.

Ugyancsak a 24.hu szerint a Miniszterelnökség nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, vagyis Gulyás beosztottja, Schaller-Baross Ernő Balaton-felvidéki kúriáján tartották.